1952
Déry Tibor szemüvegén keresztül
- Miskolc -
Miskolc, június 20.
Peczérvölgyi Samu cikke
„Majd két évig ültem íróasztalom mellett; most, hogy befejeztem regényem második kötetét, úgy láttam, legfőbb ideje, hogy ismét kimenjek az országba. Nem szabad elveszteni a kapcsolatot az élettel. Legkevésbé nálunk, ahol két év alatt nemcsak környezetünk, de benne az emberek is rohamosan változnak. Embereket akarok figyelni: az az író nyersanyaga. Ezek a jegyzetek róluk fognak szólni. Legfőbb erényük az őszinteség legyen!”
Hazánk megbecsült írója, a Baumgartner-díjas, Kossuth-díjas Déry Tibor idén hosszabb utazást tett Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Utazása során több napot töltött Miskolcon és az épülő, de már jelentős részén képzést folytató Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetemen. Keserédes, bizakodó, rajongó és elszomorodott élményeit a Hazáról, emberekről című útinaplójában írta meg. Társadalmi szociográfiai, kulturális megfigyeléseit őszintén tárja az olvasó elé, nem tagadva el a jót és a rosszat sem írásában.
Déry Tibor első élményei Miskolcról a vak koldusok: „Az étkezőkocsiba egy kövér, jókedvű vak koldus lép be. Kopott, de tiszta ruha, rendes nyakkendő, ápolt ősz haj. Hangos és vidám. Erős, egészséges hangon kéreget, érzik rajta, hogy nem szerepet játszik, meg van elégedve sorsával. Jóval többet kap, mint egy héttel ezelőtt ugyanebben az étkezőkocsiban egy másik vak koldus; ez halk és szomorú volt, nyomorával agitált. Az emberek ennek fancsali arccal, kötelességből adtak, a jókedvűnek jókedvűen. Ha egy asztalnál valaki a zsebébe nyúlt, a másik három is adott. Volt asztal, amelyiknél senki sem. Az utolsónál egy fiatal férfi csáléra vágott kalappal, fénylő szemmel s már kissé izzadó homlokkal fröccsöt rendelt a koldusnak. – Jó egészséget – köszöntötte ez félhangosan, vidáman. Két lélektani tapasztalat, melyet az ország építésében felhasználunk. Az optimizmus (jókedvű vagyok, noha elvesztettem a szemem világát) nagyobb erőket mozgat meg, mint a részvét (baj van, segítsetek!), végső soron tehát igazolja önmagát.”
De tovább is megy megfigyeléseiben és megjegyzi, hogy a Kossuth Szállóban csak azért kapott szobát, mert három nappal ezelőtt megrendelte. Aki nem így tett, annak nincs. Új szálló nem épült, a városban gyalog menni érdemesebb, mint villamoson, taxit sohasem lehet kapni. Nappal a belvárosban sűrű, hömpölygő tömeg, tömérdek fiatal, a kocsmákban ember, ember hátán, csizmás parasztok, batyus nénik, munkások és nadrágos nők. Egy keresett címet tucat embertől kérdezett meg, senki sem tudta, mert nem idevalósi. „Miskolcon csak idegenekkel találkozom, mintha az egész ország itt adott volna találkát egymásnak.” De mindezek ellenére lázas építkezéseket lát: a város széttúrva, készül a második sínpár a villamosnak, méterenként kőkupacok, törmelékek és a „határban” épül az egyetem, mely a jövő mérnökeinek oktatóbázisa. „Este ugyanaz a zsibongás, feszültség, kavargás utcán, éttermekben, kocsmákban. Az az érzésem – mint már másfél éve is -, hogy itt valami hallatlan érdekes, új születik a vajúdás megrázó rendetlenségében. Miskolc ma az ország egyik legérdekesebb városa.”
Déry Tibor szemében az új Miskolc születése, minden nehézségeivel, éhező, alul táplált munkásaival, a születő hatalmas ipari központtal, a magyar „Ruhr-vidék” -el felkavaró és inspiráló jelenség. A nagy társadalmi átalakulásnak, melyben Déry őszintén hisz Miskolc az emblematikus városa.
folyt. köv.
Kapcsolódó cikkünk:
