1952
A hortobágyi kitelepítések visszhangja
Miskolc, június 30.
Dudujka Pál cikke
1952. június 25. A miskolciak sohasem fogják elfelejteni ezt a napot. Néhány óra leforgása alatt félezer embert hurcolt el az ÁVÓ a hortobágyi Borsós-tanyára. Az akció megosztotta az embereket, egyesek élénk helyesléssel fogadták a hírt és a miskolci lakásínség megoldását látták benne, míg mások kegyetlenségnek tartják az eljárást.
Az Államvédelmi Hatóság árgus szemekkel figyeli a dolgozók véleménynyilvánításait. Sok-sok ügynök segíti munkájukat, akik kollégáik és szomszédjaik, de akár családtagjaik elejtett szavaiból igyekeznek kihámozni azt, hogy mit gondolnak, mit terveznek. Ezen jelentésekből készült a napokban egy jelentés, amely a kitelepítés közvéleményre gyakorolt hatását tárta fel.
Mint a jelentésből kiderül, az ipari munkásság, a közlekedési és kereskedelmi dolgozók általánosságban helyeselték az elhurcolásokat. Nagy Pál üzemkovács teljes mértékben egyetértett a múlt exponenseinek kitelepítésével és a munkások többsége is között az a vélemény alakult ki, hogy végre lesz Miskolcon a dolgozóknak lakása.
Sokan kifogásolják azonban, hogy a kitelepítettek sorsában osztozott több szociáldemokrata munkás is. Varga István vasgyári pincér ebből arra a következtetésre jutott, hogy a kommunistáknak a legveszedelmesebb ellenségei jelenleg a szocdemek, akik politikailag megbízhatatlanabbak számukra, mint a klerikális reakció papjai és a volt katonatisztek. Dr. Zádor Tibor gimnáziumi tanár ugyancsak nemtetszésének adott hangot és közölte, hogy nagyon könnyű dolog mindenkire ráfogni a jobboldali szociáldemokrata minősítést. Dr. Zádor azt is nehezményezte, hogy zsidókat is elhurcoltak, emiatt ugyanis a rendszer el fogja veszíteni a hazai és a külföldi zsidóság rokonszenvét.
A jelentések szerint az értelmiség körében nagyobbrészt megértéssel fogadták a „fasiszta elemek” kitelepítését. Dr. Török József ügyész üdvözölte, hogy elvitték az ügyvédeknek a „szemetjét”. Galánffy Lajos, a Zenekonzervatórium igazgatója ugyancsak helyeselte, hogy Budapest után Miskolc is megtisztul a reakciósoktól.
Az értelmiségiek, a klérus és az osztályidegenek körében azonban elégedetlen hangokat, sőt ellenséges megnyilvánulásokat is hallani. Kozma János görögkatolikus kanonok kegyetlenségnek tartja a kitelepítést, Dékány Istvánné – volt horthysta repülős százados felesége – pedig még élesebben fogalmazott: „Na most már az ávósoknak lesz miből felruházkodni, nősülhetnek, mert lesznek bútoraik. Annyi helyen maradtak sertések és egyéb hasznos állatok, hogy még a belüket is tele tömhetik. Szóval nem csak hogy munkára viszik ezeket a szerencsétleneket, hanem hatalmas hasznuk is van belőle.”
Mintegy félezer ember elhurcolása után a városban érezhető a feszültség. Sokan nem merik hallatni hangjukat és úgy vélik, hogy államvédelmisták figyelik az embereket és akik sajnálkoznak a szerencsétlenek sorsán, azokat internálni fogják. A miskolci éttermekben és szórakozó helyeken – ahol azelőtt nagy százalékban a polgárság mulatott – szemmel láthatóan csökkent a forgalom, alig-alig tér be egy-egy vendég. Sokan nyilvános helyeken sem mernek megfordulni, a Horthy-rendszer kisebb és nagyobb exponált személyei pedig nagyobbrészt holmijukat összepakolva állnak készenlétben az esetleges kitelepítésre. Szép számmal vannak ugyanis azok, akik az elhurcolások folytatására számítanak, úgy vélik, a kitelepítések még egyáltalán nem fejeződtek be, s nem csak a városban, de vidéken is folytatódni fognak.
Az utaztató megjegyzése:
A miskolci kitelepítések folytatására létezett terv, a Sztálin halála után megváltozott politikai helyzetben azonban ennek végrehajtására nem került sor.
Kapcsolódó cikkünk
