1913
Titokzatos öngyilkosság a vonaton!
Miskolc, július 21.
Peczérvölgyi Samu cikke
Július első napjaiban sablonos, rövid hírben jelentették a lapok, hogy Zofahl László, tartalékos hadnagy, Szerencs-Miskolc között a vonaton főbelőtte magát és azonnal meghalt. Tettének oka ismeretlen — állapította meg a hatóság — és ezzel a feledés fátyla borult az esetre. A hatóságok tényleg nem foglalkoztak többé az üggyel, s talán soha nem derül ki, hogy mi késztette az eléggé rendezett anyagi viszonyok között élő fiatalembert az öngyilkosságra, ha a rokonság utána nem jár ennek a titokzatos regénynek.
Zofahl László, miután önkéntesi évét a hatvanadik gyalogezrednél leszolgálta, a Dreher-féle sörgyár hivatalnoka lett. Alig volt pár hónapja a cégnél, amikor beleszeretett egy úri család egyetlen leányába, Rubner Annuskába. A házasságkötés megtörtént, évekig boldogan éltek, házasságukból két gyermek származott. Két év előtt aztán olyasvalami történt, ami a kis család békéjét a fejetetejére állította. Zofahl az utcán megismerkedett egy idősebb nővel, Özvegy Eigner Imrénével, aki végzetes befolyást gyakorolt a fiatal férfira. Magához invitálta Zofahlt és attól a perctől kezdve a gyenge idegzetű és könnyen befolyásolható Zofahlt nem engedte ki karmai közül. Özvegy Eigner Imréné egy igazi démon volt, már két férjet élt túl. Előkelő Szabolcs megyei családból származott és a Szentkirályi-utcában panziót tartott tisztviselők részére.
Az elhagyott Zofahlné kérve-kérte férjét, hogy térjen vissza hozzá, de eredménytelenül, az özvegy hatalmában tartotta. Kétségbeesésében, egy ízben a panzióban kereste fel a fiatalasszony Zofahlt és térdre borulva könyörgött az özvegynek, hogy adja vissza gyermekei atyját. Özvegy Eigner Imréné kidobatta Zofahlnét és szigorúan ráparancsolt a férfire: — Nálam maradsz, a válópert pedig holnap beadod! A szerencsétlen Zofahl László úgy tett, amint özv. Eignerné kívánta. Az özvegy befolyása alatt tudatta feleségével, — dacára annak, hogy imádta nejét — nem kíván hozzá visszatérni és a válópert beadta. Zofahl Lászlóné belátta, hogy férjét nem tudja Eignerné karmai közül kiszabadítani, tehát gyermekeivel szüleihez költözött.
Tavaly a panzió megbukott és Eignernéék az Ilka utca 20. sz. alatt béreltek lakást. Bútoruk nem volt, ezért az asszony egyik barátnője, özvegy Non Ferencné is odaköltözött. Zofahl ekkor már a Roth féle üvegfestészeti gyár irodavezetője volt, tekintélyes fizetéssel. Zofahl két fivérével és rokonságával minden érintkezést megszakított, miután az özvegy ezt úgy kívánta. Az Ilka utca 20. alatt mindennaposak voltak a dáridók. Zofahl feleségét még mindig nem tudta feledni, ezért az özvegy folyamatosan itatta. Az amúgy is megviselt idegrendszerű ember emiatt tehetetlen báb lett a kezében, azt tette, amit parancsolt neki. Mikor a folytonos éjszakázás és lumpolás Zofahl egészségét teljesen tönkretette, az asszony újabb tervvel állt elő, csakhogy jobban magához láncolhassa. Tizennégyéves leányát ígérte oda neki, hogy majd feleségül adja hozzá, ha vele marad addig, míg a leány felnő. A zaklatott életű ember több ízben megkísérelte, hogy Eignerné hálójából kitörjön, de terve nem sikerült, az asszony mindannyiszor visszahódította áldozatát. A fővárosban élő bátyjának levelet írt és kétségbeesetten könyörgött, hogy szabadítsa meg, mert vissza akar térni gyermekeihez. Egy ízben két hónapig bátyjánál lakott, de szerencsétlenségére találkozott az utcán az asszonnyal, aki minden lépését szemmel tartotta és ismét előről kezdődött minden.
Június végén értesült Eignerné arról, hogy Zofahlt a bíróság feleségétől elválasztotta. Ettől a perctől kezdve azután egy percre sem hagyta felügyelet nélkül Zofahlt, sőt arra is rávette, hogy vele és kislányával Tunyogra, az asszony szüleihez utazzék. Miután most július ötödikére Zofahlnak Egerbe fegyvergyakorlatra kellett bevonulnia, ráállott és együtt utaztak el. Tunyogon az asszony apja befolyásos ember lévén, lánya kívánságára kijárta, hogy a jegyző rövidesen összeeskesse őket. Július harmadikán történt az esküvő, július ötödikén Zofahl magára öltötte tiszti uniformisát, vonatra ült, és amikor a vonat Szerencsre ért főbelőtte magát. Elutazása előtt a tunyogi állomásfőnöknek beszélgetés közben azt mondotta, amikor feldúlt állapotának okát kérdezte: — Csak a halál hozza vissza nyugalmamat! Halálát a hatvanadik gyalogezred parancsnoksága — kíméletesen — özvegy Zofahl Lászlónéval közölte, mert az ezred és a rokonság is csak ekkor tudta meg, hogy Eignernéval már megesküdött. A halálba kergetett szerencsétlen ember hozzátartozói feljelentést tesznek Eignerné ellen, aki az öngyilkosság közvetlen okozója volt.