1956
Temetésre visznek? Biztos nem akasztásra?
Ózd, október 14.
Dudujka Pál cikke
Az elmúlt napokban sűrű forgolódás volt a fővárosban. Előbb Rajk Lászlót és társait temették újra ünnepélyes körülmények között, majd Sólyom László vezérkari főnök és kivégzett bajtársai gyászszertartását kezdték szervezni. A nagy készülődésben sorra vették, kiket hívhatnának meg a tábornokok temetésére. Először a vádlott-társak egyike, az első fokon halálra, majd életfogytiglani börtönre ítélt Aranyi Sándor orvos-ezredes került szóba. Ő két éve szabadult a börtönből és azóta Cegléden praktizál. Aztán Sólyom altábornagy segédtisztjeinek neve merült fel, így Szilassy József és Kurdy József századosoké, valamint Szrogh Károly őrnagyé, akiről viszont Sólyom családja is csak annyit tudott, hogy talán Ózdon él.
A gépezet gyorsan beindult, s még aznap éjszaka, egyenruhás katonák dörömböltek a Szrogh-család ózdi otthonában. Az egykori őrnagyot álmából verték fel, s szegezték neki a kérdést:
– Szrogh Károly?
– Igen.
– Mi a foglalkozása?
– Tanító.
– Azelőtt?
– Segédmunkás.
– Még azelőtt?
Szroghnak összeszorult a torka. Most kellett volna beismernie, hogy politikai fogoly volt, ő azonban csak rettegve hallgatott. Szerencséjére a katona tovább kérdezte:
– És azelőtt mi volt?
– Ezt megelőzően hivatásos katona.
– Na! Akkor magáról van szó! Öltözzön és jöjjön!
Szegény Szrogh Károlynak már sokadszorra pergett le élete a szeme előtt. Nem először jöttek érte, nem először hurcolták el. Legutóbb 1950-ben. Miután volt parancsnokát, Sólyom László altábornagyot és társait kivégezték, őt előbb csak eltávolították a hadseregből, nyugállományba helyezték. Ekkor hazatért szüleihez Sajónémetibe, de november elején őt is őrizetbe vették és egyszerűen internálták a kistarcsai rabtáborba. Három évig senki sem hallott felőle, aztán 1953. szeptember 5-én látszólag éppúgy indokolatlanul szabadult, mint ahogy fogságba vetették. Öltözzön és jöjjön! – az utasítás talán éppúgy szólt 1950-es letartóztatásakor is, most azonban sorsa másként alakult.
A katona csak a kocsiban közölte vele útjuk célját: a fővárosba kell szállítaniuk, hogy részt vegyen rehabilitált egykori parancsnoka, Sólyom László és társai gyászszertartásán. Szegény Szrogh még útközben sem tért magához. – Temetésre visznek? Biztos nem akasztásra? – gondolhatta magában, legalábbis ez látszott az arcán még Pesten is. Sápadt volt és reszketett az idegességtől.
Félelme még akkor sem csökkent, mikor találkozott a volt vezérkari főnök családjával, aztán végül minden a legnagyobb rendben történt. Tegnap 13 órai kezdettel a Farkasréti temetőben megkezdődött az ártatlanul kivégzett Sólyom László és Illy Gusztáv altábornagyok, Beleznay Endre, Révay Kálmán és Pórffy György vezérőrnagyok ünnepélyes újratemetésére. A volt sorstársak nevében Réczei Ferenc tábornok mondott beszédet, aki maga is nemrég szabadult a börtönből. A volt barátok, munkatársak egy csoportban álltak némán elbúcsúzva a kivégzett tábornokoktól. Köztük volt Szrogh Károly is, aki most már megnyugodott, de a temetés előtti éjszakát sosem fogja elfeledni.
Az utaztató megjegyzése:
Az eredetileg tanítói végzettséggel rendelkező Szrogh Károly 1937-től látott el katonai szolgálatot. 1944. áprilisában került ki a frontra, ahol júliusban alakulata egy részével megadta magát a szovjet csapatoknak. A szovjet hadifogságban élénk tevékenységet fejtett ki, majd önként jelentkezett a harcra és 1945-ben a 3. Ukrán hadsereghez került. 1946-ban belépett a kommunista pártba. 1946. augusztusától Sólyom László parancsőrtisztje, majd 1950. májusi letartóztatásáig a Vezérkari Főnökség 6/c. osztályának vezetője volt, őrnagyi rangban. 1950-ben internálták. 1953-as szabadulása után bányászként dolgozott, majd 1956 májusától pedagógusként helyezkedett el Ózdon. 1963-tól 1973-as nyugdíjazásáig az ózdi városi tanács elnökhelyettese volt.