1981
Spicliugratás és az írók, párbeszédek és jelentések
Miskolc, szeptember 29.
Dudujka Pál cikke
Vicces emberek ezek a besúgók. Minden hátsó szándék nélkül mondom, hogy mulattatnak. Persze néha el is borzadok tőlük, hiszen legjobb barátaikat, akár családtagjaikat is bemártják a politikai nyomozók előtt, amit azonban egyesek művelnek konspiratív, mások előtt titkolni kívánt tevékenységük során, az már egyenesen színpadra kívánkozik.
Legújabb élményem egy miskolci irodalmi csoport berkein belül történt. Most nem nevezem őket néven, hisz még a végén magamnak okozok ezzel hátrányt, de talán nem is lényeges, sokan úgy is sejteni fogják, kikről van szó. A sztori lényege igazából maga a cselekmény, maga a párbeszéd, amelyet a kört alkotó írók, költők és más művészek folytattak le egy Lakatos József nevű geodéta nem várt látogatása kapcsán. Tölgyes Pista újságíró annak távozása után ugyanis felvetette, a Józsi bizony szerinte „veterán ÁVH-s”, de még ma is aktív, konkrétan egy János nevű újságíró embere, aki a Belügynek dolgozik egy kis csoporttal, amelynek persze a Józsi is tagja. A feladata pedig nem más, minthogy besúgja a körben elhangzott politikai véleményeket! Jó Pistánk szavait a kör művész tagjai ámulattal hallgatták, s hallgatták tovább is, hiszen Pistánk másokat is igyekezett bemártani. Mindjárt további két személyt is megnevezett, akikkel a kör tagjai rendszeres kapcsolatban álltak, egy színművésznőt és egy népművelőt. Ennek hallatán felfokozódott a hangulat, s mindjárt szovjetellenes megjegyzésekre, történetekre vetemedtek jó íróink, akik emlékeztettek, bár Miskolcon alig látni szovjet katonát, de Kecskeméten annál inkább. Egyikük ironikusan megjegyezte, a szovjetek elszemtelenedtek manapság… Az ellenzéki hangoknak a kör vezetői vetettek hamar véget, de persze nem maradhatott titokban az, ami elhangzott. Tudták ezt ők is, egyesek szabályos spicliugratásnak szánták beszólásaikat, úgy gondolták, legyen hát mit jelentenie a spiclinek!
Így, a nyolcvanas évek kezdetén gondolhatnánk, hogy régen voltak már azok a hírhedt ÁVH-s idők, amikor emberek tömegeire emberek tömegeit állította rá a politikai rendőrség, de nem gondoljuk, hogy túl messze volt! Jó íróink számítása bevált! Az írók írtak! Szorgalmasan és részletesen írt róla a beszélgetésben aktívan résztvevő „Ipoly” fedőnevű titkos megbízott és persze a lényegre szorítkozva jelentett a beszélgetésről „Babics Károly”, szintén titkos megbízott. Jó „Babicsunk” nem volt más, mint a spiclitémát felvető újságíró, aki viszont hallgatott arról tartótisztje előtt, hogy a besúgótémát is bedobta a tisztelt társaságnak. Nem kapott ugyanis erre utasítást, öntevékeny módon hintette el a mételyt. Jelentette azonban, hogy a politikailag felhevült írók, költők milyen szovjetellenes kijelentéseket tettek, s a Belügy örült is eredményeinek, az információkat elraktározták a megfelelő helyen. „Babics” tehát kiugratta a nyulat a bokorból, addig provokálta a fiatal értelmiségieket, mígnem kiderült, hogy ki az közülük, aki kritikusan áll a rendszerhez. „Babics” „agent provocateur”-ként lépett fel, hogy írhasson, hogy jelenthessen. De hát tudunk haragudni egy íróra azért, mert írni akar? … Maradjon talán ez most költői kérdés!
Az utaztató megjegyzése:
A történetben szereplő személyek neveit megváltoztattuk, a titkos megbízottak fedőnevét viszont nem. Egyikük kiléte ma már nem kérdés, a másikuk pedig nyugodjon békében, már ha tud.