1902
Az ország főgeológusától búcsúzunk!
Budapest, október 17.
Peczérvölgyi Samu cikke
A magyar kir. Földtani Intézet új palotája a Stefánia-úton október 16-án szomorú esemény színhelye volt; az új palotából halottat temettek: az első halottat az intézet beköltözése óta.
Pethő Gyula, az intézet főgeológusa feküdt a ravatalon. Három tudományos társaságunk: a Természettudományi Társulat, Földtani Társulat és a Földrajzi Társulat is halottját gyászolta benne s koszorúját tette le a koporsóra. A magyar kir. Földtani Intézethez 1882-ben hívták meg, ahol segédgeológussá, majd osztálygeológussá s végre 1893-ban főgeológussá nevezték ki.
Irodalmi munkásságát igen korán kezdte: legelső szépirodalmi és ismeretterjesztő közleményei a lapokban (1865-1866) jelentek meg, többnyire Sziklássy Gyula álnéven. 1869-1876. években a Petrovits Gyula nevet használta, ekkor azonban régi családi nevét Pethőre változtatta. Később a Vasárnapi Újságba, több folyóiratba és napilapokba is írt természettudományi cikkeket, legtöbbet a Természettudományi Közlönybe s a Földtani Közlönybe. Legutóbb a Beöthy-féle Képes Irodalomtörténetbe irt egy fejezetet, „A magyar természettudományi irodalom fejlődéséről és föllendüléséről” címmel.
Pethő Gyula Miskolcon született 1848-ban. Iskoláit Miskolcon és Budapesten végezte s azután a műegyetemen tanárjelölt lett. Közép-Európában tett utazásain kívül negyedfél évet töltött a müncheni egyetemen, a bajor kir. paleontologiai múzeumban foglalkozott őslénytani tanulmányokkal. Időközben itthon természetrajzi szakból tanári oklevelet szerzett, a müncheni egyetemen pedig filozófiai doktorrá avatták. A magyar kir. Földtani Intézet a Hegyes- Drócsa és a Kodru- Moma vagy Beéli-hegység geológiai fölvételét bízta rá s közel 50 négyszögmérföldnyi terület térképezését végezte el. Noha már három éve súlyos májbajban szenvedett, nyáron át mindig kint lakott a vad hegyekben felütött sátra alatt. Ez idén már annyira elővette egyre súlyosbodó régi betegsége, hogy egy ízben három napig minden orvosi segítség nélkül öntudatlanul feküdt sátrában. Erős szervezete ekkor még diadalmaskodott a betegségen és újra összeszedte magát, de csak rövid időre. Október 11-ikén visszaérkezett Budapestre, ahol ismét ágynak esett és két nap múlva elhunyt.
Halálát nagyszámú barátain, tisztelőin, rokonságán kívül egyetlen fia, Emil gyászolja, aki idén lett a budapesti egyetem hallgatója. Temetése tegnap volt, a tudományos társulatok nagy részvéte mellett.
Nyugodjék csendesen a földben, melyet annyit kutatott s melyet annyira szeretett!