Gond volt azonban a másik leltározó bizottsággal is, amelynek tagjai a tanácselnök asszony, az őrsparancsnok és szintén egy járási tanácsi tisztviselő volt. Ez a bizottság sem a köztulajdont kívánta gazdagítani az „osztályellenség” ingóságaival. A tanácselnök borotvát, öngyújtót, zsebkést, elemlámpát, női harisnyákat és egyéb apróságokat; az őrsparancsnok evőeszközöket és még pár kisebb értékű dolgot vitt haza, de mondjuk ki őszintén: lopott el. A leltározás módja nem volt ismeretlen a település egyetlen rendőre előtt sem, mindannyian részt vettek ugyanis a fosztogatásban. Az egyik alhadnagy egy női kerékpárt vett el, de lába kélt további két biciklinek is, mások apróbb holmikkal örvendeztették meg saját háztartásukat.

A kitelepítettek kifosztásának egyelőre még nem ment híre a faluban, de ha menne, akkor sem okozna lázadást. Az elmúlt időszak őrizetbevételei és a kitelepítések óta a borsodivánkai parasztok is igyekeznek meghúzódni, szájukat befogni és amennyire csak lehet, eleget tenni a sokszor már-már elfogadhatatlan terheket rájuk rovó begyűjtési követeléseknek. Hogy a tanácselnökasszony, vagy a párttitkárnő sorsa mi lesz – a rendőrökről nem is beszélve – nem tudhatjuk, az azonban bizonyos, hogy a kifosztott kitelepítettek sosem láthatják már kis vagyontárgyaikat.