1964
Göteborg, az elfelejtett testvérváros
Miskolc, április 20.
Dudujka Pál cikke
Több napja vendégeskedik városunkban a finnországi Tampere város küldöttsége, hogy testvérvárosi kapcsolatot teremtsen Miskolccal. Sokan mondják, hogy lám, immár két testvérvárossal is büszkélkedhet a borsodi megyeszékhely. Van azonban egy bökkenő, elvtársak. Elfeledtétek Göteborgot!
Göteborg a messzi Svédország egyik igen fontos kikötővárosa, a Kattegat partján. Jóval népesebb mint Miskolc, mintegy 250-260 ezer lakossal büszkélkedhetnek. Göteborg nem csak mint kikötőváros fontos, ez a település biztosítja Svédország ipari termelésének közel 10%-át. Van tehát hasonlóság Miskolccal, a magas lélekszám és az ipar. Kevesen tudják – pedig sokan emlékezhetnek még rá –, hogy 1946 júniusában Göteborg testvérvárosává fogadta Miskolcot és Diósgyőrt. Igen, Diósgyőrt is, holott akkor már egy éve megszűnt önálló településnek lenni, de hát hogyan tudhatták volna Göteborgban akkor? A testvérvárosi ötlet Böhm Vilmos – a ’19-es Tanácsköztársaság egykori hadügyi népbiztosa –, Magyarországi svédországi követétől származott, aki azután találta ki a kapcsolatfelvétel ezen módját, hogy szociáldemokrata párttársa, Nemes Júlia miskolci nemzetgyűlési képviselő kétségbeesve, könnyekkel a szemében kérte, tegyen valamit a miskolci és diósgyőri dolgozók érdekében. Böhm elvtárs akkor nem kecsegtette a képviselőnőt hiú reményekkel, később azonban megtalálta a megoldást és kezdeményezésére Göteborg városának Európa megsegítésére alakult bizottsága fogadta testvérvárosává Miskolcot.
Nem jelképes kapcsolatról volt itt szó, kifejezetten azzal a céllal ölelte Göteborg keblére városunkat, hogy így támogassa az itteni dolgozókat. A göteborgi polgárok és a városi vezetés a szociális szempontból legjobban ráutalt családok gyermekeinek ellátását és élelmiszerrel való támogatását vállalta akkor. Valóban tenni akartak. Kezdeményezésükre Cewers Albertné, a göteborgi magyar tiszteletbeli konzul felesége, az ottani magyar segélyakció vezetője kért felvilágosítást a miskolciaktól, hogyan állíthatnának fel egy, esetleg két gyermekétkeztetőt Miskolcon, illetve Diósgyőrben. Úgy tervezték, hogy a budapesti gyermekétkeztető állomás mintájára szerveznének egy miskolci intézményt, amelyet egy felelős állásban lévő személy felügyelete alatt. Kérték ezért az étkeztetésnél számításba kerülő gyermekek számát és a szükségélelmiszerek felsorolását. Nagy volt az öröm mindezek hallatán. Rónai Sándor akkori kereskedelmi miniszter – városunk szülöttje – és dr. Gálffy Imre miskolci polgármester külön-külön intézett Svédországba köszönő táviratot, hálát rebegve a nagylelkű felajánlásokért.
Svéd testvéreink – joggal hívhatjuk őket ilyen előzmények után ekként – már egy hónappal a testvérvárosi kapcsolat kinyilvánítása után autókaravánt indítottak Miskolc felé, amellyel egyfajta „előküldeményként”, kísérletképpen 100 kg tejport küldtek a miskolci gyermekek és anyák számára. Kissé bizalmatlanok voltak, ezért a további élelmiszerküldemények, valamint egy 5 mázsa súlyú gyermek-ruhaszállítmány megindítását ahhoz az értesítéshez kötötték, hogy a tejpor-szállítmány rendben megérkezett. Akkor azt írták az újságok, hogy a nyári hivatali szabadságolások befejezése utánra várható a göteborgi segélyek folyamatos szállítása.
Hogy aztán mi történt? A fene se tudja. A testvérvárosi kapcsolatokról szóló hírek örökre elhallgattak. Pusztán egy segélyakció volt talán az egész, amely megfelelő elszámolás hiányában dugába dőlt? Ezt már senki sem tudja megválaszolni. A későbbi években nem kedveztek a testvérvárosi kapcsolatoknak a megváltozott nemzetközi politikai viszonyok sem. A hidegháború minden nyugati kapcsolatot elvágott, még csak rágondolni sem lehetett a göteborgiakra.
Teltek aztán az évek, majd 1957-ben egy blokkon belüli város, a lengyelországi Katowice nyilvánította testvérvárossá Miskolcot, s immár egy Varsói Szerződésen kívüli, semleges ország, a finnországi Tampere. Ez azonban csak a harmadik, még ha szocialista társadalmunkban az elsőről nem is illik beszélni.