1919

Brutálisan kivégezték a csehek a bolsevik tisztnek tartott fiatalembert

Miskolc, május 26.

Dudujka Pál cikke

A csehek szörnyű kínzások közepette végezték ki Favári Sándor miskolci vasesztergályost, akit bolsevik tisztnek tartottak, de a fiatalember családja szerint valójában felderítő volt.

Favári Sándor 1900. november 19-én született Diósgyőrben, apja kapus volt a vasgyárban. Ő maga is a vasgyárban járta az elemit, majd vasesztergályosnak tanult. Ismerősei szerint szép, nagy, derék fiú volt. A háború idején ő is megjárta a frontot, 1918 októberében tért haza, de a Tízeshonvéd gyalogezrednél tovább szolgált, mint összekötő „bizalmi férfi”. 1919 márciusában ő maga is csatlakozott a Vörös Hadsereghez, s – családja elbeszélése szerint – nagy bátorságról tanúbizonyságot téve vállalta az ellenség „kikémlelését”. Állítólag kétszer is átment az ellenség táborába, ahol elfogták, de mindkét alkalommal sikerült megszöknie. Harmadszorra már nem volt szerencséje.

1919. május 22-án este két társával Sajószentpéterre ment, ahol Mánik Lajos bírónál szállt meg, s éjfélig a bíró pincéjében mulatott. Másnap reggel azonban egy cseh patrulba (őrbe) botlott, majd cseh három tengerész érkezett értük, akik másik három férfival együtt Edelénybe hurcolták őket. Egy ottani vendéglőben délelőtt tíz óra körül egy olasz tábornok hallgatta ki őket, aki Favárit – bármit is mondott – „bolseviki officir”-nek, vagy tisztnek vélte. Edelényből aztán Sándort harminchat társával együtt kocsikkal Perkupára szállították, ahová csak hajnali egy órakor érkeztek meg. A férfiakat ingre-gatyára vetkőztették, Sándor jó ruhái helyett csupán egy rossz blúzt és egy még rosszabb nadrágot kapott. A férfiakat istállóba zárták, ahol másnap, május 24-én reggel a helyi katolikus tiszteletes látogatta meg. A pap rossz hírekkel érkezett, közölte, hogy minden szándéka dacára nem tudott részükre kegyelmet kieszközölni. Nem volt kétség tehát, mindannyiukat ki fogják végezni a megszálló csehek. Aztán egyszercsak hármójukat szólították ki név szerint, az edelényi Antal Györgyöt, a miskolci Favári Sándort és a sajószentpéteri Somosi Józsefet.

favári
Favári Sándorékat egy istállóba zárták

A történtekről az egyedüli túlélő Somosi a következőképp számolt be: „Legelőször Antal Györgyöt agyonverték, utána Sándort vagy kétszázan közrefogták, kezét hátul összekötözték, nyakába kötelet dobtak, úgy hurcolták a földön, két kapanyéllel és két erős bottal agyba-főbe verték. Kínjába megfutamodott előlök, lőttek és agyonlőtték és szó szoros értelmében testét szétszedték, hogy a testén egy ép helyecske sem maradt”. A kegyetlenkedésben egy cseh őrmester járt az élen, aki húsz társával ütötte-vágta a még mindig „bolseviki officirnek” tartott Favárit. Miután végre felhagytak a fiatalember élettelen ütlegelésével, Somosi ellen fordultak, ekkor lépett közbe az isteni gondviselés, amely már nem hagyta, hogy ő is ily rútul távozzon e világból. Két cseh tiszt érkezett a katolikus pap társaságában, s rendkívüli eréllyel megtiltották a további öldöklést.

Harminchét férfiból így harmincöt megmenekült, Antal és Favári sorsa azonban már bevégeztetett. A két szerencsétlen tetemét kivégzésük helyszínén egy frissen és hanyagul igen alacsonyan ásott gödörbe vetették. Alulra Favári Sándor, reá Antal György holtteste került, majd vékony földdel betakarták testüket.

Az utaztató megjegyzése:

Antal György tetemét később családja hazavitte Edelénybe. Favári Sándor temetéséről a perkupai református lelkész gondoskodott, aki számára koporsót csináltatott, majd – bár Favári római katolikus volt – ő maga temettette el a helyi református temetőben. Favári Sándornak a Kádár-rendszer idején kultuszt teremtettek Miskolcon, Diósgyőrben tábla emlékezett meg róla és a rendszerváltozásig utca is viselte a nevét.