1860
Az ebédlő asztalnál
Budapest, május 5.
Bolond Miksa tudósítójától
Egy előkelő étteremben ebédeltem és a mellettem lévő asztalnál igen érdekes beszélgetésre lettem figyelmes. Két idegen szemben ült egymással.
Az első: Ön nemde Miskolcról való.
A második: (Ki az evéssel rettenetesen el van foglalva) Igen.
Az első: Oh, akkor bizonyosan ismeri ön Liptós tanár urat?
A második: Meghalt.
Az első: Mit, az a derék erős ember!? Én istenem, négy nap előtt találkoztam vele Mezőkövesden. Lehetetlen.
A második: Meghalt.
Az első: Valóban sajnálatra méltó esemény. Nagy veszteség a tudományos világra. Minő vigasztalhatlan lehet az özvegye. Talán tetszett látni őt a tanár temetése alkalmával?
A második: Az is meghalt.
Az első: De ez borzasztó. Tehát a nő is?
A második: Meghalt.
Az első: Úgy bizonyosan a rokonok vették magukhoz az elhunytak gyermekeit? Oly kedves, szép gyermekek.
A második: Ezek is meghaltak.
Az első: De uram, világosítson fel kérem ezen borzasztó eseményről. Egy boldog, szép család egy hét alatt egészen kihalt? Talán a kolera dúl Miskolcon?
A második: Minden halva. (Egy kis szünet, mialatt a második, aki ebédjét éppen elvégező, a fogpiszkálóval volt elfoglalva.)
Az első: Ön közleménye engemet egészen levert, mert igen jó barátságban voltam Liptós tanárral és családjával.
A második: Liptós tanár, Miskolcon? – Valóban, ő igen derék ember.
Az első: Halála bizonyosan közrészvétet ébresztett.
A második: A halála? Micsoda?
Az első: Hiszen meghalt, előbb mondá ön.
A második: Isten mentsen, olyan egészséges, mint a makk.
Az első: És neje?
A második: Az is él, igen szép asszony.
Az első: És gyermekei?
A második: Ezek is élnek; kedves gyermekek, mindig kikeresgélik a zsebemet, mikor hozzájuk megyek; én gyakran vagyok e kedves családnál.
Az első: De hiszen uram, ezek rettenetes ellenmondások; én teljes zavarban vagyok; ön csak néhány perc előtt mondá, hogy mind meghalt.
A második: Én-e? – Mikor mondtam?
Az első: Amíg evett.
A második: Hja! Az egészen más! Mikor én eszem, rám nézve az egész világ meg van halva.