1893

Az „angyalcsináló” Danyi völgy!

Mint időutazó újságírók bebarangoltuk már Miskolc különböző korszakait. Láttuk a fejlődést, a város épülését, észrevettünk jókat, rosszakat, tudósítottunk örömről, bánatról, tragédiáról, vicces esetekről. De van egy hely Miskolcon, amire bármelyik korból tekintünk, csak elborzadva szemlélhetjük az ott történteket. Ez pedig a Danyi völgy!

A „Danyi” mindig a mérhetetlen szegénység, a bűnözés helye volt. A földbe vájt lyukakban, patkányok között élők, a jobb megélhetés reményében vidékről Miskolcra beköltő nincstelenek, a törvény elől menekülők otthona. Miskolc város polgármesteri hivatalának fogalma sincs, hogy kik, és pontosan hányan lakják eme Abesszíniát. Szabadon, a város által észrevehetetlenül jönnek, mennek itt az emberek, ez Miskolc törvényen kívüli helye.

Mostanában egyre „divatosabb” a vidéki lakosság körében, hogy a házasságon kívül megesett leányok, nők a szégyen, és a falu szája elől inkább ide a Danyiba menekülnek megszülni és leginkább elveszejteni gyermeküket. Erre egész „iparág” alakult itt. Az itt lakó, lyukakban élő – leginkább – nők (angyalcsinálók) pénzért bújtatják a szerencsétlen lányokat és mindenben segítenek nekik, hogy ha meg is születik a gyerek, az hamar eltűnjön a föld színéről. És ha Danyiban eltűnik egy csecsemő azt senki sem tudja, az senkinek sem fáj, az senkit sem érdekel.

ezgif.com video to gif
A nincstelenek, a végtelen szegények földje a Danyi völgy!

Erről talán legtöbbet Dr. Kun Tamás királyi törvényszéki orvos tudna mesélni. Számos esete volt már, hogy a Danyiból, tettüktől megrettent nők hozzá vitték még életben lévő, vagy már halott csecsemőiket. E napokban is éppen a Danyi völgyéből vitte egy alig tántorgó anya gyermekét hozzá. Kikérdezvén őt a körülményekről, és megvizsgálva az ártatlan kisdedet, meggyőződött, hogy a napokban szült betegágyas asszony, és gyermeke életveszélyes állapotban van. A főorvos úr tüstént fölvétette őket a kórházba, és intézkedett, hogy felgyógyulásuk után a kórházi gondnokság a rendőrkapitányi hivatalnak adja át az ügyet. A gyermeket állami gondozásba kell helyezni, az anyát, mert az is kiderült a kikérdezés során lakhelyére, Alsó-Vadászra vissza kell küldeni. A szerencsétlen nő bevallotta, hogy ő utolsó hetében áldott állapotának a Danyi völgyébe ment. Ott egy asszony neki helyet adott, és itt szülte meg gyermekét. Az „angyalcsináló” asszonyt viszont ott hagyta, mert nem bírta volna elviselni gyermeke halálát.

kun tamás
Dr. Kun Tamás, királyi törvényszéki orvos mélyen fel van háborodva azért, mert a várost nem érdekli, hogy mi folyik a Danyi völgyben

Más alkalommal is egy rongyos asszony ment dr. Kun Tamáshoz. Ölében egy kisded hulla letakarva, – kézen vezetve egy másik 3-4 éves leánygyermeket, – a harmadikkal teherben. Borzasztó látvány volt. Az asszonyt kórházba vitték, a kis holttestet is ott helyezték el. Az orvosi szemle után megállapították, hogy a gyermek gyanús halállal múlt ki. A boncolás megállapította, hogy a gyermek, kiszáradt, több napja nem evett és mérgezésre utaló jeleket is találtak az orvosok. És sorolhatnánk elrettentő példáit a felfoghatatlan emberi gazságoknak.

műtő
Az orvosoknak is sokszor elszorul a szívük

Ej, Danyi völgy! Mikor tudunk visszatérni hozzád úgy, hogy ne ezt a borzalmat lássuk? Szeretnénk már jókat is írni rólad.