1913

A Római-Katolikus Nőegylet mesedélutánja és fehérkabaréja

Miskolc, november 18.

Peczérvölgyi Samu cikke

Lapunk érzékenyen figyeli Miskolcon és megyénkben a kulturális mozgalmakat, kulturális megmozdulásokat. Eddig is hírt adtunk művészeti alkalmakról és ezután is beszámolunk az ilyen történésekről. Ezért volt öröm számunkra is a Római-Katolikus Nőegylet tegnapi előadása a Koronában. Melczer Lászlóné és Komáromy Gyuláné Úrnők vezetésével már hónapok óta készültek erre a jeles napra. Becsülendő és lelkesítő, hogy vannak olyanok, akik ezekben a vészterhes, szomorú időkben egy kis kikapcsolódást, örömöt, szórakozást próbálnak nyújtani a közönségnek. Sőt a tegnapi előadás bebizonyította, hogy a katolikus nőegylet nemcsak a felnőttekre, hanem a gyermekekre is gondolt.

A tegnapi előadás ugyanis két részből állt, mesedélutánból és este kilenc órai kezdettel „fehérkabaréból”. A műsor változatos és gazdag és legnagyobb vonzóereje talán abban rejlett, hogy fehérsége dacára a legkülönbözőbb árnyalatok variálódtak benne, ének, zene, tánc kellő változatban fordultak elő. Szellemes, szatirikus apró jelenetei, pedig kedves humorral varázsolták elénk a mindennapi élet kacagtató változatát. Szóval lehetett mulatni s ez a fő a mai nagyon is szomorú világban és ebből a szempontból aranyat ért ez a vállalkozás. Hermanné éneklésében gyönyörködni különös élvezet. A tangó bűbája pedig hevesebb lüktetésbe hozza a szíveket, varázsának éppen úgy nem tudtunk ellenállni, mint Páris, Budapest s a világvárosok lelkesedő fiatalsága. Aztán eljött a mi dalos madarunk, Kisházy Sárika, ki itt szemünk előtt nőtt nagyra, kinek első énekmesterei a zöld lombos Avas árnyas fái között fészkelő fülemülék voltak.

fehérkabaré01

Dalaival szívünkbe lopta magát és büszke örömmel valljuk magunkénak s aggódó szeretetünk kiséri az innen kiröppenő dalos pacsirtánkat. A műsor utolsó, de talán legpoétikusabb száma a fátyol-tánc volt. Fehér felhőbe öltözött angyalarcú leány sereg táncolta, mint megannyi tündér, kiknek gyönyörű, ritmikus mozdulataik, kecses pózaik szemet, lelket gyönyörködtetőek voltak. Végül mit is szóljunk a füzértáncról? Ez feleleveníti a régi szép időket, midőn anyáink és apáink a tánc égisze alatt találtak rá az élet igazi ösvényére, melyen azontúl kéz a kézben egymás oldalán haladtak. Vajon igy lesz-e ez most is? Nem folytatjuk tovább, csak azt jegyezzük még meg, hogy a rendezőség tegnap kinyitotta a legkisebbek részére tündérország kapuit is és a Korona-szálló termében délután 5 órakor kezdődött mesedélutánon sok ártatlan gyermek arcára varázsolt mosolyt.

Az utaztató megjegyzése:

Kisházy Sárika: Később felkapott operetténekesnő lett, ekkor Budapesten Rákosi Szidi színésziskolájának növendéke volt.

Fehérkabaré: Magáról a műfajról Gábor Andor okos és ízléses előszava tájékoztat igen kitűnően – aki ehhez a műfajhoz ért valamit, már a technikájához, általában első impressziónak jegyzi fel azt a nagy öntudatosságot és fölényt, amivel Gábor Andor ezt a zsánert kezeli. A filológus és költő fölénye ez, aki tisztában van minden szónak és fordulatnak jelentőségével és tisztában van vele, micsoda ferdeség és komikum származhatik belőle, ha a szavak és fordulatok a saját komoly értelmükben és komor hangzásukban egy vidám és jelentéktelen és komolytalan gondolat keretbe gyömöszölve, kínosan és félszegen csodálkoznak egymásra: hogy kerültünk mi össze? Filológusnak és versszakértőnek kell lenni, hogy ezt a játékot minden zamatában gutirozhassuk. Gábor Andor kupléköltészetében ez a jellemző és relatíve ez az új vonás. A versírás karikatúrája minden vonalon: fölényes és kritikai érzékű karikatúra: nemcsak tartalomban s gondolatban, de főleg és különösen formákban. Az a képtelen és hajmeresztő rímjáték, mellyel Gábor Andor iskolát csinált s melynek hallatára sokszor megrémül s kétségbeesik az ember minden kötött forma célján s végső következésén – ez a vakmerő játék nagyon tudatos és jogosult szatirikus gondolaton alapszik. A kötött forma zsarnoki kényét csúfolja ama hamis meghunyászkodás, mellyel „lüszter”-re így rímel a kuplé „minüszter”, vagy erre, hogy „Taftot” rámondja „aftot” „aztat” helyett. És ilyen tendenciák keltenek derültséget a szavak meglepő és mű-naív alkalmazásában is. Képzeljünk egy vidám anatómust, aki abban leli mulatságát, hogy a hulla testrészeit felcseréli: a nyakra két lábat tesz és a lábak helyére két kezet. Semmi értelme. De van benne valami hetyke, nihilista filozófia: íme, a bölcs és vaslogikájú természet – milyen ostobán hat s milyen komikusan az ő logikája, mihelyt az emberi akarat játékos önkénnyel belenyúl a munkájába. Ennyit a kuplék technikájáról. De sok tekintetben áll ez a témákra is: Gábor kupléi az obligát kuplétémák valóságos karikatúrái – házmesterről, tejről, konflisról, drágaságról, női kalapról csúfolódik ő is: de fölébe kerül a megmerevedett sémáknak – s ahol a téma több komikumot nem ad már, virtuóz fordulattal forma-humorba lendül át megint s egy ügyes gikszerrel eltereli a figyelmet a már kopottas melódiáról. Néhol, mikor túlozni és fokozni kezd: fantáziájának szédítő gyorsaságú munkája döbbent meg: távolfekvő dolgok villámgyors összekötése és hajmeresztő csoportosítása. Ebben utolérhetetlen. Kétségbe kell esni azon, amiket „A vendég” csinál. Gábor Andor a kabaré-kupléba a magyar kroki-irodalom fejlett és rafinált humorát vitte be: költészetet csinált a krokiból és krokit a költészetből. Hálás vagyok neki, sokszor megnevettetett. – Karinthy Frigyes: Fehér kabaré – Gábor Andor és Szirmay Albert