1957
A karhatalom fekete napja
Miskolc, február 15.
Dudujka Pál cikke
1957. február 2-át joggal nevezhetjük Miskolcon a karhatalom feketenapjának. Végképp lehullott a lepel a jótékony, segítőkész fegyveres pufajkások álarcáról. Egy nap alatt két Kádár-huszár követett el egymástól függetlenül gyilkosságot.
A karhatalom 1956 novemberi megalakulása óta folyton keringenek a hírek a túlkapásokról, a keményebbnél keményebb verésekről. Nem véletlenül tarják őket sokan az ávósok örököseinek. Gyilkosságról azonban nem érkezett hír, mindeddig… 1957. február 2-án azonban két olyan eset is történt, ami halállal végződött, s amit már nem lehetett a szőnyeg alá söpörni. Az elkövetők karhatalmisták voltak, jelesül Tóth Sándor és Elek Imre.
Tóth Sándor tizedes 1956 augusztusa óta udvarolt egy tizenkilencéves leánynak. A kisasszonyt többször házassági ígérettel szédítette, de csak akkor, ha már többet ivott a kelletténél. Volt ennek oka, hisz a férfi nemrégiben nősült, házasember volt valójában. A házasságszédelgő fiatalember 1957. február 2-án, a késő esti órákban – néhány féldeci és fröccs elfogyasztása után – ismét felkereste a leányt, akivel közölte: feleségül óhajtja venni. A kisasszony – aki özvegy édesanyjával együtt már ágyban volt, mikor a férfi megjelent – szabadkozott, majd többször is visszautasította az ajánlatot, végül pedig bevallotta, hogy komoly udvarlója van. Ez olyannyira felbőszítette Tóthot, hogy tettlegességre került sor. A férfi ágyba akarta kényszeríteni „szíve választottját”, ami ellen mind a leány, mind az édesanya tiltakozott. Már-már úgy tűnt, a férfi eláll szándékától, mikor az édesanya felszólította, hogy hagyja el a lakást. Tóth ekkor elővette szolgálati revolverét és gyomron lőtte az özvegyasszonyt. A nőt kórházban szállították, de megmenteni már nem tudták, az eset után két nappal belehalt sérülésébe.
Aznap, ugyancsak a késő esti órákban egy karhatalmista, Elek Imre törzsőrmester szolgálati fegyverével lőtte agyon feleségét. Elek Debrecenben élt, huszonhárom éves felesége azonban már hónapok óta elhagyta és egy miskolci barátnőjénél húzta meg magát. Az fiatalasszony állítólag kicsapongó, erkölcstelen életet élt, gyakorta mulatta az időt ismeretlen férfiakkal. Elek 1957. február 2-án este némi iddogálás után kereste fel nejét, hogy rábírja, költözzön haza. Alig telt el azonban néhány pillanat, alig hangzott el három-négy mondat, a férfi elvesztette türelmét és két, fejre irányított lövéssel gyakorlatilag kivégezte fiatal hitvesét.
A két karhatalmista felett 1957. február 14-én ítélkezett a Budapesti Helyőrség Katonai Bírósága statáriális eljárás keretében. A bíróság Tóth Sándort 12, míg Elek Imrét 10 év börtönre ítélte.
Mondhatnánk, igazságot és példát statuált a rögtönítélő bíróság, ezt azonban még a kádári propaganda sem tudja velünk elhitetni. A két gyilkos pufajkás épp annyit, vagy kevesebbet kapott, mint azok, akik egyszerű fegyverrejtegetőként kerülnek a rögtönítélő bíróság elé. Esetükben a statáriális bíróság 10-15 év börtönt ró ki, vagy épp halált. Épp egy hete, 1957. február 7-én végeztek ki egy ilyen fegyverrejtegetőt, aki senkit sem bántott, sőt az 1956. októberi lincselés idején többeket megmentett. Hullár Gábornak szimpla fegyverrejtegetőként akasztófán kellett végeznie életét, a karhatalmistáknak gyilkosságért „elég” a börtön is.