1940

Interjú Szentpály Istvánnal 

Az ismert producer nyilatkozott lapunknak a II. Magyar filmhétről

Miskolc-Lillafüred, június 22.

BME: Itt ülünk Dr. Szentpály Istvánnal a lillafüredi palotaszálló előcsarnokában és arról kérdezném filmproducer-igazgató Urat, mi a véleménye arról, hogy immár második alkalommal lett Lillafüred, hacsak egy hétre is a magyar filmgyártás központja? Mi a véleménye a Magyar Filmhétről?

Dr. Szentpály István: Először is örülök, hogy itt lehetek, családi gyökereim miatt is külön öröm számomra, hogy Lillafüred ad otthont immár másodjára a magyar filmgyártás legrangosabb összejövetelének. Úgy gondolom, ez a szakmai fórum fontos mérföldköve a magyar filmgyártás tovább fejlődésének, és lelkesítő, hogy nemcsak a szakma, hanem a kultúrpolitika-politika is figyelemmel kíséri rendezvényünket. Emlékezzünk vissza, múlt évben az I. Magyar Filmhetet 1939. június 5-11. között rendeztük meg. Már akkor, kimondva-kimondatlanul példának állítottuk a Velencei Biennale hagyományait. Hóman Bálint, vallás- és közoktatásügyi miniszter volt az esemény fővédnöke, de megjelent a filmhét megnyitóján a borsodi és miskolci főispán, Borbély-Maczky Emil és Lichtenstein László, illetve Miskolc polgármestere, Fekete Bertalan is. Az egész rendezvényt Zsindely Ferenc államtitkár nyitotta meg, szóval rangos vendégeink voltak. Most a második filmhét már presztízs számba megy, a filmes és politikai elit is itt van Lillafüreden. Ameddig múlt évben áttekintettük a magyar filmgyártás gazdasági és kulturális jelentőségét, és a magyar film nemzetközi kapcsolatait, idén felkértek, hogy pontokba szedve fogalmazzam meg kollégáimmal együtt a magyar filmgyártás legfontosabb feladatait és igényeit. Mint a filmhét egyik rendezőségi tagjának ez lesz a feladatom a következő napok tárgyalásain, kötetlen beszélgetésein!

BME: A múlt évi rendezvényhez hasonló programokat terveznek?

Dr. Szentpály István: Nem. Kicsit szakmaibbat, a szakmára koncentráltabbat, hisz múlt évben rengeteg kísérőprogram volt. Emlékezzünk vissza a tanácskozáson kívül volt ismerkedési est és bál a Palotaszállóban; másnap magyar-német kultúrfilmverseny, „velencei éj” (fáklyás csónakázás) a Hámori-tavon, és a diósgyőri munkások „hódoló felvonulása” is a filmhét eseménye volt. Idén kevesebb kísérőprogrammal és több szakmával készülünk, de ne haragudjon mennem kell, mert kezdődik a megnyitó!

BME: Köszönjük a beszélgetést!

Belehallgatva a megnyitóba számunkra is egyértelmű lett a II. Magyar Filmhét célja. Dolgozni a magyar filmgyártás jövőjéért! De adjuk át a szót Kiss Ferencnek a Magyar Filmhét elnökének: „A munka önmagába visszatérő köre öleljen át mindenkit. Dolgoztass, hogy dolgozhass! Gyulladjanak ki a műtermekben a fények, porozzanak a fodrászműhelyekben a púderpamacsok, kattogjanak a varrógépek a szabóműhelyekben, freccsenjen a festék a vásznakon, peregjen a celluloidszalag, csengjenek a telefonok, ropogjanak a friss forgatókönyvek lapjai, dolgozzon mindenki. Ez a Filmhét nem szórakozás, nem bankett, hanem munka!

És igaza van az elnök Úrnak, az idei lillafüredi filmhét valóban a munkáról szól. A június 22-től július 1-ig tartó tanácskozás eredményeit, mi mozikedvelők is meleg szívvel várjuk!

 

Az utaztató megjegyzése:

A második filmhét rendezőségében ismerős nevű filmes szakember is helyet kapott Szentpály Csaba István (Miskolc, 1895. szeptember 2 – Saint Johnsbury, 1991. november 14.) személyében. Ő a „nagy” miskolci polgármester fia, aki filmes karriert futott be az 1930-as években. Szentpály István az Apolló mozi egykori igazgatója, majd Budapesten az Atalier Filmgyár Rt. igazgatója s a Filmművészeti Kamara szakértői bizottságának tagja volt. Producerként vállalata összesen kilenc filmet gyártott: Varjú a toronyórán (1938), Pusztai királykisasszony (1938), Bors István, (1938), Hölgyek előnyben (1939), Párbaj semmiért (1939), Erdélyi kastély (1940), Zárt tárgyalás (1940), Európa nem válaszol (1941), Egy asszony visszanéz (1941-42). A második világháború után az USA-ba emigrált. 

A második lillafüredi filmhéten több filmet is vetítettek pl. az „Árvíz Indiában” (amerikai), a „Sarajevo” (magyar), a „Bécsi történetek” (osztrák), a „Mária két éjszakája” (magyar), a „Csak egyszer élünk, Dankó Pista” (magyar), „A postamester” (osztrák), „A kés” (olasz) című filmeket. A Dankó Pista című magyar film betétdala a „Most van a nap lemenőben” közkedvelt, népszerű slágere volt a korszaknak, melyet a film ismertetett meg a magyar nézőkkel. 1940-től a magyar film már eljutott a Velencei Bienáléra is, ahol szép sikereket arattak a háború előtti korszak magyar alkotásai.