1853
A nemes Miskolczi-fivérek, akiktől még a nyírségi betyárvezér is rettegett
Miskolc, szeptember 1.
Dudujka Pál cikke
Nemes és nemzetes Miskolczi György és bátyja, Ignác állott a minap a nagykállói törvényszék színe előtt. A Miskolcon, illetve Nekézsenyben élő testvérpárt orgazdaság miatt öt, illetve négy év rabságra ítélték, a nyírségi betyár, Geszten Jóska feleségének meggyilkolása vádja alól azonban felmentették őket.
A nemes Miskolczi család jól ismert a megyében, tagjaik számos településen előfordulnak, így Boldván, ahol nemes és nemzetes tekintetes Miskolczi Miklósnak nemes Téthy Zsuzsanna úrasszonytól két fia született, 1810-ben Ignác és 1812-ben György. A fiúk tanulmányaikat a miskolci református gimnáziumban végezték, majd elváltak útjaik. György Miskolcon az Úri utcában – Szemere Bertalan későbbi miniszterelnökkel szemben – lakott és jó nevű mészáros lett, míg bátyja, Ignác Nekézsenybe nősülve gazdálkodott birtokán. A két fivér azonban sohsem szakította meg egymással a kapcsolatot sőt, bűnös üzelmeiket is nem egyszer közösen végezték, ami miatt több alkalommal törvényszék előtt állottak. Nemes Miskolczi Györgyöt 1838-ben négy ökör és egy csikó eltolvajlása miatt két év, vasban letöltendő fogságra, majd erőszakos tolvajságért és orgazdaságért egy év fogságra ítélték, Ignácot pedig 1843-ban ítélték el hasonló bűntett okán. A fivérek tehát orgazdaként ismertek a megyében, s ebbéli minőségben kerültek kapcsolatba 1844 elején Nyírség legnagyobb betyárjával, Geszten Jóskával.
A nyírbátori származású Geszten Jóska már ugyancsak többször megjárta a tömlöcöt. Először alig húsz évesen, 1827-ben lókötésért 15 nap rabságra ítélték, majd 1830-ban házfeltörésért és szalonnalopásért két év börtönre. 1833-ban ismét elfogták, de meglógott és újabb ökröket lovasított meg, amiért újabb két év rabságra és 200 korbácsütésre ítélték. 1843/44-ben ismét ökör- és lólopás miatt körözték, amikor útja Miskolcra vezetett. Egy tiszadadai cimborája, a korábban orgazdaság miatt elítélt Porkoláb Balázs 1844 januárjában a miskolci búzavásáron ajánlotta be nemes Miskolczi György miskolci mészároshoz. Miskolczi előtt Geszten „őszintén” elbeszélte állapotát, csak épp a nevét titkolta el előle, s magát paszabi születésű Bátori Józsefnek adta ki, majd eladta neki Bátorból lopott szerekét 65 váltóforintért. A betyár mint kocsis 1844 tavaszáig lakott nemes és nemzetes Miskolczi Györgynél, szállásadóját későbbi vallomásában a következőképp írta le: „Telhetetlen ember volt: eltette volna az egész világ lopott holmiját.”
1844. március 19-én Miskolczi György a betyárt Nekézsenybe lakó bátyjához vitte feleségével, Ferentzi Juliannával és kislányával együtt. Geszten Jóska itt is felfedte történetét, de a hétpróbás Miskolczi Ignácot ez a legkevésbé sem riasztotta vissza és közölte: „Semmi az! Nem foglak én úgy tartani, mint cselédemet, hanem vélem fogsz egy helyen lenni!” Így is történt. Geszten hivatalosan mint Miskolczi uraság juhászbojtára, majd mint számadója dolgozott a faluban, feltételezhető azonban, hogy bűnös szövetség volt ez csupán közöttük, amely Geszten újabb lopásait kívánta fedezni. A betyár ugyanis többször visszatért a Nyírségbe, ahonnan hol egy gyönyörű lóval, hol négy ökörrel tért vissza. A zsákmányok – jó pénzért – mindkét esetben Miskolczi Ignáchoz kerültek, aki aztán még csinosabb összegekért adott azokon túl. Az idősebb Miskolczi uraság mohósága még a betyárt is elrettentette. Mint arról fogságban tett vallomása során beszámolt, „Ennél az embernél is keveset teremtett Isten gonoszabbat, s nagyobb orgazdát. […] Számtalanszor felszólított, hogy mennék véle Pestre, midőn a szentpéteri és kazinczi zsidók a gyapjút felviendik, s pénzzel térnek vissza, az útban öljük meg. De én nem bátorkodtam véle felmenni, mert ölni nem akartam, szándékomban soha nem volt. Féltem azért, nehogy velem is az történjen.” Geszten halálosan félt tehát Miskolczi Ignác úrtól, s erre oka is volt, úgy hírlett, hogy az uraság korábban egy kocsisát már „elölte”.
Néhány hónap elteltével Geszten Jóska távozott Nekézsenyről, s magával vitte feleségét is, akit Miskolcon Fekete Mihály csikósnál hagyott, majd egy hónapig Heves vármegyében vállalt állást. Visszatérve nejének nyomát sem találta. Miskolczi György azt állította, hogy felesége Gömör megyébe került, ahol egy jó barátnál viseli aprómarhák gondját. A betyár azonban nem akart hinni az uraságnak, ezért Nekézsenybe sietett, ahol Miskolczi Ignác házánál megtalálta hat esztendős kisleányát, neje hollétéről azonban az ottaniak semmit sem tudtak. Ekkor támadt fel benne a gyanú, hogy attól való félelmükben, hogy az asszony elárulja őket, a Miskolczi-urak megölték feleségét és attól félt, hogy vele is hasonló terveket forgatnak fejükben. Hajnalban így hát felgyújtotta Miskolczi Ignác juhhodályát, majd gyermekével együtt elmenekült a faluból.
A történtek dacára Geszten később is kapcsolatba lépett a Miskolcziakkal, még 1844-ban három lopott paripát adott el Miskolczi Györgynek. A nyírségi betyárt végül 1846-ban fogták el, 1849-ben akasztófára ítélték, majd 1851-ben a császár büntetését húsz év rabságra változtatta. A Geszten Jóska elleni eljárás során előbb tanúként, majd vádlottként a nemes Miskolcziak is sorra kerültek. Geszten Jóska részletesen beszámolt bűntetteikről és ragaszkodott hozzá, hogy feleségét ők gyilkolták meg. A zsandárok 1851-ben ezért Miskolczi Ignác kútját is felásatták az asszony után, a holttest azonban sosem került elő.
1851-ben a nagykállói megyei törvényszék nemes Miskolczi György és nemes Miskolczi Ignác Borsod megyei lakosokat is vád alá helyezte „Geszten József rablófőnökkel álnév alatt leggonoszabb barátságban és üzleti viszonyban állván, az általa rablott jószágokat sajátjukként használták és Geszten Józsefet az igazság üldöző keze alól megszöktetvén, a bűnös titkokba beavatott Geszten Józsefnét élelmiszerekkel és pénzzel segítették, később pedig rájok nézve mint szüntelen veszedelemmel fenyegető bűneszközt láb alól örökre elsikkasztották.” A törvényszék végül csak 1853. augusztus 25-én hirdetett ítéletet. Miskolczi Györgyöt és Miskolczi Ignácot a betyárné meggyilkolásának vádja alól felmentették, orgazdaság miatt azonban Ignácot négy, Györgyöt öt év börtönre ítélték.
Az utaztató megjegyzése:
Miskolczi Ignác további élete nem ismert. Öccse, György Nekézsenybe költözött, ahol uzsorásként tengette életét, majd hosszas szenvedés után 1878-ben hunyt el.