1950

A Miskolci Állami Színház is eltávolodott a dolgozó tömegektől?

Miskolc, december 20.

Peczérvölgyi Samu cikke

„A Miskolci Állami Színház is eltávolodott a dolgozó tömegektől?” – kapjuk fel fejünket a hír hallatán. Na, már csak ez hiányzott. Nem elég országunknak még ez is? Vezető pártunk, az MDP Rákosi elvtárssal az élén szoros egységbe tömörülve haladó munkásokkal, parasztokkal és értelmiségiekkel éjt nappallá téve dolgozik Magyarország boldog jövőjéért, de folyamatosan meg kell küzdeniük a jobboldali, fasiszta, nyilas, régirend hívei ármánykodó tömegeivel, akik hol soraikba furakodva, hol kívülről támadják a pártot, az eszmét, ott fejtik ki romboló aknamunkájukat ahol tudják. Tele vannak az újságok az ilyen történetekkel. Még mindig elborzadva áll az ország Rajk és bandája károkozó aknamunkája előtt.

És nem elég mind ez a baj, most azt kell hallanunk, hogy a Miskolci Állami Színház is eltávolodott a tömegektől. Az Északmagyarország című lap már emlékeztetett arra: „Rákosi elvtárs figyelmeztető szavai szerint az ideológiai frontunkon tátongó rések miatt friss lendülettel harcra kell ösztönözni a Pártot, a munkásosztályt, népi demokráciánk erőit a kultúra meghódítására. A rothadt, burzsoá ideológia eddig erős hadállásokkal bírt, ezeket kell megtörni és felszámolni. Ezeknek a burzsoá hadállásoknak legfontosabb pillérei a vidéki színházak. Ezért is kellett őket államosítani.

untitled

Most az új szemlélettel felvértezett magyar színházi élet még sem akar úgy tenni, ahogy ezt remélték. A Miskolci Állami Színházzal is sok baj van! Például: A színháznak nagyobb támogatást kellene nyújtania az üzemi kultúrcsoportoknak. Szorosabb kapcsolatokat kellene kiépítenie elsősorban Diósgyőrvasgyár, Ózd, Kazincbarcika, a bányavidékek kultúrmunkásaival. Általában bizonyos befelé fordulás lett tapasztalható a miskolci színháznál. A serény tanulás, képzés olykor háttérbe szorította a tömegekkel való széles kapcsolatok kiépítését. A befelé fordulás a sikereken való felbuzdulást eredményezte, ami a kritikára való helytelen reagálásban jelentkezett. Bár volt rá törekvés a bírálati láda elhelyezésével a színház előcsarnokában, de lényegében a színház nem fordított gondot a kritikai közvélemény kialakítására. Nem teremtette meg szervezeti feltételeit annak, hogy a dolgozók, az új nézők elmondhassák véleményüket a színház munkájáról, rendszeresen közölhessék észrevételeiket, bírálatukat.

Az Északmagyarország elemzése szerint a színház nem sokban mozdult el a Földessy Géza vezette burzsoá színházhoz képest. Bár vannak előremutató jelek, mint pl. a tájszínház elindítása, de ez kevés. Nem beszélve arról, hogy a teátrum az új idők szelét meg nem értve még sok elavult darabot tart műsoron elvéve az időt az előremutató színházi élményektől. Ebben az évadban két slágerdarabjuk a Liliomfi és a János vitéz. Ahelyett, hogy olyan darabokat választanának, amik pl. a borsodi szegény falvak és vidékek termelési problémáival foglalkozna, nem beszélve a kortárs szovjet szerzők darabjairól, illetve kevés az olyan előadás, mely aktuálpolitikai kérdéseket boncolgatott. Jó, jó a Macbeth meg a Bánk bán műsoron volt és ezek a művek alkalmas arra, hogy párhuzamot találjon a paraszt, munkás dolgozó néző a „Rajk banditák rémtettei a nép ellen” témakörében, de a lap szerint a Miskolci Állami Színháznak még sokat kell fejlődnie a kultúrharcban.

Magunk részéről úgy gondoljuk, hogy az Isten óvja színházunkat, mert a túlbuzgó építő kritika most sokszor megtorlássá is fajulhat, aztán nézhetjük a János vitéz azon feldolgozását, amikor Jancsi és Iluska a darab végén belép a tsz-be.