1883
Kiss Imréné - egy kereszteslovag Miskolcon
Miskolc, április 4.
Peczérvölgyi Samu cikke
Az idei év sem volt más, mint mindig. A keresztény világ örömmel és boldogsággal szívében várta a nagy ünnepet. Feltámadt Krisztus, bizony feltámadt. Miskolc templomai megteltek hívőkkel, együtt imádkoztak saját felekezetük istenházában reformátusok, katolikusok, görögök, görögkatolikusok. Keresztény hitünk legszentségteljesebb pillanatát élte Miskolc, csakúgy, mint szerte Magyarországon, szerte a világon sok millió keresztény.
Ezen az örömteli ünnepen egy halk szavú, szelíd asszony kopogott be a Miskolci Zsidó Hitközség rabbijához. Szerényen kérte, hogy a zsidó pap fogadja őt. A hitközség titkára megkérte foglaljon helyet, majd bement a rabbi szobájába. Nemsokára ki is jött, hogy várja őt a rabbi, csak mondja meg mi járatban érkezett. Személyes jellegű dolgom lenne vele, kérésem lenne hozzá szólt az asszony. A titkár megint eltűnt, majd kiszólt, hogy bejöhet. Az asszony felállt a székből és alázatos lépésekkel bement a rabbi szobájába.
– Nos mi járatban érkezett hozzám, mi lenne a kérése? Vonta fel szemöldökét a rabbi. Ön nem zsidó, nem hitközségünk tagja.
– Személyes dologról van szó – válaszolt a nő és négyszemközt szeretném elmondani önnek.
– Rendben van és a rabbi a titkárt kiküldte a szobából. Hallgatom.
– Azért jöttem önhöz, mert bizonyára tudja – bár önök nem tartják -, de a keresztény világ legfontosabb ünnepe van!
– Természetesen tudom. És?
– Arra gondoltam, hogy így húsvétkor ideje lenne az egész miskolci zsidóságnak megkeresztelkednie, illetve megkérném, hogy hasson oda, hogy Magyarországon és a világon az összes zsidó keresztény legyen.
– A rabbi megrökönyödött. Mit akar kérem?
– Jól hallotta. – kiabálta az akkor már nem annyira szelídnek tűnő vendég. – Elég volt már ebből, Krisztus urunk haláláért maguk felelősek, ideje lenne vezekelni!
A rabbi most már jobban megnézte a nőt és az elmebetegség tipikus arcvonásait látta rajta. Rémülten hebegett egy pár nyugtatónak gondolt mondatott, de mielőtt bármit is tehetett volna a nő ráugrott és fojtogatni kezdte. A lármára a kint lévők berohantak a szobába és hatalmas verekedés kezdődött. A kezdetben szelídnek tűnő asszony óriási elánnal küzdött, alig bírták leszedni a rabbiról és egy székhez kötözni. Rendőrért szaladtak, s míg a rend őrei megérkeztek válogatott szidalmakat hallgattak a buzgó női kereszteslovagtól. A Hatóság megérkezett és bevitték az akkor már őrjöngő asszonyt az Erzsébet kórház elmeosztályára, ahol többen is felismerték állítva, hogy Kiss Imrénének hívják és Ládbesenyőről jött Miskolcra.
Mivel Kiss Imréné még ekkor sem nyugodott meg, ezért szent keresztes háborújának egy jó hidegvízzel való zuhanyoztatással (nem szentelt víz) és egy nem annyira kényelmes kényszerzubbonnyal vetettek véget.