1923

Miskolci koszorú

Miskolc-Budapest, február 27.

 Krúdy Gyula írását közli Peczérvölgyi Samu

Kedves Miklós, azt kérdezed, hogyan éreztem magam Miskolcon, a múlt heti Petőfi-ünnepélyen? Ez a város a szép nők és az öreg költők városa – ilyen úri város volt valamikor Arad, ilyen kultúrszomjúságban fölhevült ajkú Nagyvárad, amíg a háború és a megszállás lompossá és festékessé nem kente a női szoknyákat. Miskolc lett az északkeleti kultúra, miután a körülötte fénylő lámpások, a harangszavas Kassa, a szenvedélyes és szeles lányvár kialudtak.

Miskolcon, mint többnyire észak felé: a nők többet álmodnak, mert az utcák sötétek esténként; több ráérő idejük van szemük látását könyvek kis betűin fényesítgetni, mert az ékszereiket nem vehetik elő mindennap; a hajuk őszülő fürtéivel sem kacérkodnak, mert hiszen az elvonult háborúk és forradalmak erre engedélyt adtak már a menyecskéknek is. Pestre nemigen vágyakoznak, mert ismerik a középszerűségében és balkáni ízléstelenségében zülledező várost, hanem inkább szeretnék magukat a gyorsvonattal Párizsba vagy Nizzába vitetni. (Többekkel találkoztam, akik már a tavalyi télen is megfordultak a francia Riviérán.) Ilyen város lehetett a régi, szent Oroszországban az egykori Odessza, ilyen volt a régi monarchiában Lemberg vagy Prága, ahonnan a nők az operák meghallgatására Moszkvába és Bécsbe jártak.

Itt, Miskolcon a legtöbb nő úgy tűnt föl nekem, mintha egy nagyvilági regényhős, vagy legalábbis a Vasgyáros című társadalmi színműből volna száműzve. Szellemesek, ha az ifjúság páholyából nézik az életet, és ötputtonyos tokaji bort tartogatnak a vendégeiknek, ha már próbáltak valamit az életben. Az utazó hódolatán nem csodálkoznak, nyakuk és keblük bájai fölött; szemük a játékosságot fülbevalóiktól tanulja. Már régen kiment a divatból, hogy a helyőrség új főhadnagyát várják, ellenben a nevezetesebb tenoristák győznek itt is, mint mindenütt a világon. Apró bevásárlásaik céljából gyakran utaznak a gyorsvonattal Pestre, de ezzel nem is dicsekednek. – Kérded, hogy érzelmesek-e? Semmi esetre, mint a szenyorák Szevillában, hanem bizonyos hűvösséggel, amilyen a légkör itt, az Avas alatt. Nem hinném, hogy szokásban volna szerelem miatt meghalni, amint még Pesten mostanában sem ment ki a divatból. Kiábrándult, józan regények az itteniek, a Szinva folyócska hídján nem vet keresztet senki a víz fölött.

krúdy
Krúdy Gyula egyik kedvelt helye Miskolc volt

Ami a költőket illeti: bájosán ragaszkodnak az öreg Lévay József emlékéhez, akinek elmúltával többé nem sokat számítanak azok a poéták, akik már nem járnak Kazinczy-kabátban. A tiszteletre méltó öregúr, akit harmonikás nadrágjában, pátriárka egykedvűségével néhány év előtt magam is láttam a kaszinó felé baktatni: jó darab időre befüttyentette itt az útját a borotvált modern költőknek, akik néha borozás nélkül is mámorosnak vagy félbolondnak teszik magukat. Ha itt valaki ismét a város költője akar lenni, annak legalábbis akadémikusnak kell lenni, művelni kell az ódát, a komoly lírát, és nem szabad megretirálni a nehéz borok elől. A régi, megkopott házak mentén tulajdonképpen napjainkban is Lévay József törékeny, őszbe borult alakja suhan tova, amikor költészetre fordul a beszéd. Nagyon megbecsülték itt az öregurat, mert ő is rátarti volt. Tudtommal sohasem írt kölcsönkérő leveleket, nem rendezett kollektát, tekintélyes hivatalt viselt, és egy napig sem volt a szegényház vagy kórház lakója, mint máshol a költők, akik ráöregedtek a város nyakára. Szent öreg – akire még a női pletyka sem tud rosszat mondani: sohasem öntötték le vízzel vagy egyébbel az emeletről az elhagyott menyasszonyok, mint ez némely költővel megesett, törvénytelen gyermekek sem sírnak utána. Szent férfi volt, aki mindenütt a háziasszony bal oldalán ülhetett volna.

Még csak annyit, hogy korán reggel kell innen elutazni, amikor az ember barátai még alusznak, mert egyébkor sohasem jutna ki az állomásra.

Az utaztató megjegyzése:

 1923 februárjában a Miskolci Kereskedők és Gazdák Köre Krúdyt meghívta felolvasásra Petőfi ünnepségükre. Krúdy Gyula lányának, Krúdy Zsuzsának visszaemlékezése szerint apja egyik kedvenc tartózkodási helye Miskolc volt. A Reggeli Hírlapban is rendszeresen publikált. A költségeken kívül 30 ezer korona honoráriumot ajánlottak fel. Krúdy válaszlevelében ezt írta:

Igen tisztelt Ferenczi úr, Petőfinek emlékezetére való tekintetből nem akarom a derék miskolciakat azzal megbántani, hogy alkudozás tárgyává tegyem odautazásomat és felolvasásomat. Nagyon szívesen elfogadok minden feltételt, amelyet a Miskolci Kereskedők és Gazdák jónak tartanak, még azt sem tartom szükségesnek, hogy a méltányosságra hívjam fel figyelmüket, hiszen az úgy is eszükbe jut Magyarország egyetlennek megmaradott kultúrközpontjának (Szegény Pest körülbelül eljátszotta vezető szerepét a kultúra terén.). Olyan dolgokat szándékozom felolvasni Petőfi életéből, amelyek a nagyközönség előtt jóformán ismeretlenek. Természetesen kitérek arra az ismertségre is, amely a miskolci Lévai Józsefhez fűzte, akit pár év előtt még életben láttam magam is. Szeretném, ha a mulattatáson kívül némi irodalmi élményt is átélne a közönség. Ma azt hiszem, hogy a miskolci intelligencia mostanában a legtökéletesebb Magyarországon. Csupa jó érzés az, ami az utam előtt meglátogat. Miskolcon sok jó barátom van az írók és hírlapírók között, a társadalom oszlopai közül is szerencsés vagyok néhány odavaló embernek rokonszenvét bírni – többek között László János úrét. Azt hiszem, hogy mostani látogatásom alkalmával megnövelhetem barátaim koszorúját többekkel, de főként igen tisztelt Ferenczi urammal. Az ünnepség napját kérem, tudassa jó előre, valamint arra is felhívom jóindulatú figyelmét, hogy 25 ezer koronát előzetesen elküldeni szíveskedjék. Baráti kézszorítással jó híve: Krúdy Gyula.