1949

Két szék között!
Még egy harcos, vérrel mocskolt életút sem volt elég!

North Ryde, Ryde City, New South Wales, Australia, január 17.

Peczérvölgyi Samu cikke

Tegnap, Ausztráliában élő testvére lakásán meghalt Gádor Béla. Így halálakor emlékezzünk meg egy harcos, kommunista tömeggyilkos életútjáról, aki a XX. század viharaiban azt hitte, hogy a fényes jövőt szolgálja, de amikor az elérkezni látszott nem kértek belőle.

Gádor Béla 1891. június 27-én született Salgótarjánban Groszberger Miksa könyvkereskedő negyedik gyermekeként. Az apa 1900-ban Gádorra változtatta a család nevét. Nem esve messze az alma a fájától Gádor Béla nyomdász lett. A XX. század eleje már a baloldali munkásmozgalomban találta Bélát, a nyomdászok szervezett mozgalmában. Felszabadulása után a nyomdász szakszervezetnek és az ifjúsági mozgalomnak is lelkes tagja lett. A fiatalemberre Marx, Engels és a kor kommunisztikus eszméi hatottak leginkább. A nyomdászok Magyarország legrégebbi mozgalmi és érdekvédelmi munkás szervezetét hozták létre. Gádor Béla számára ez a légkör adta az első impulzust a mozgalmi élet irányába, no meg az, hogy Zoltán bátyja 1909-ben azok között volt, akik követelték Salgótarjánban a vasas szakszervezet működésének ismételt engedélyezését. A tevékeny mozgalmi életet az első világháború akasztotta meg, hisz frontszolgálatra került. 1918-ban tért haza, súlyos sebesülése eredményeképp sántán és az egyik keze is béna lett. Kommunista felfogására nagy hatással voltak az oroszországi események, a világháborút követő magyarországi zűrzavar, a monarchia felbomlása. Egyre radikálisabb, forradalmibb eszméket vallott. Nem csoda, ha az 1919-es Tanácsköztársaság már soraiban találja hősünket. A salgótarjáni szociáldemokrata párt titkára lett, Vöröskatonaként a salgótarjáni 5. számú munkásezred politikai megbízottjaként harcolt a cseh intervenciós csapatok ellen.

gádor béla
Gádor Béla, a salgótarjáni községi és acélgyári direktóriumi vezetők egyike, 1919 április

Az 5. számú munkásezred egyik zászlóalját Gádor Béla vezetésével 1919 júliusának végén Mezőcsátra vezényelték, mert – mint kiderült – azt az álhírt kapták, hogy ellenforradalmi mozgolódás van a szomszédos Tiszakeszin. Gádor parancsot adott az „ellenforradalmárok” begyűjtésére. Hat tiszakeszi lakost fogtak el, név szerint Molnár Andrást, Kéri Andrásnét, Salap Dánielt, Harsányi Dánielt, Angyal Jánost és Smila Gyulát. A letartóztatások hírére, – hiszen álhír volt – a forradalmi törvényszék és a zászlóaljparancsnokság is a foglyok szabadon bocsájtását rendelte el. Gádor erre annyira dühbe gurult, hogy megrugdosta a foglyokat és az egyikük fejét Frommer pisztolyával betörte. Összehívta embereit, köztük Bak Dénest, Tomka Andrást, Mendelson Józsefet és közölte, hogy a járásbíróság cellájába zárt foglyokat agyon kell lőni. „Vigyétek, lőjétek agyon, mert elítéltem őket” – mondta. „A proletárdiktatúrára nézve nagy szégyen lenne, ha elengednénk ezeket!” Másnap az ártatlanul elfogott foglyokat kivitték a határba és előre megásott gödrökbe lőtték őket. Ezután a kivégzőosztag a sírásókkal együtt, mint akik jól végezték a dolgukat, „Nem hallgatunk senkinek a szavára, kötelet a fehér gárda nyakára” szövegű nóta mellett visszatértek Mezőcsátra.

A Tanácsköztársaság bukása után a konszolidált Magyarországon a tiszakeszi-mezőcsáti gyilkosságok bűnöseit, 1920-ban elítélte a magyar bíróság. Bak Dénest kivégezték, a többiek súlyos börtönévtizedeket kaptak.

gádor béluska

Gádor Béla viszont ekkor megúszta a felelőségre vonást, mert az érte érkező rendőrök előtt teljesen meztelenül vonaglott, nyáladzott és háborús fejlövésére hivatkozva eljátszotta az őrültet. Balassagyarmatra vitték, ahol egy kezelőorvos segítségével megszökött és kijutott az országból. Prágában, Bécsben, Moszkvában töltötte a következő évtizedet, de folyamatosan kapcsolatot tartott az illegalitásba szorult magyarországi kommunistákkal. 1934-ben úgy érezte, hogy már sok idő eltelt és vissza akart térni magyar elvtársait erősítendő. A terv már az elején megbicsaklott, hisz Somoskőújfalun, a határon igazoltatták és kiderült, hogy már 1919 óta körözik. A miskolci törvényszék halálra ítélte, de másodfokon a debreceni ítélőtábla az ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta. Szegedre, a Csillag börtönbe került és sokáig egy cellában ült Rákosi Mátyással, aki akkor még nem tudta, hogy a magyar nép édesapja, jótevője, bölcs tanítója lesz. 1934 és 1944 között javarészt csak Gádorral ábrándozott a világforradalomról, legalább is Gádor ekkor még azt hitte. Sőt 1944-ben Szeged szovjet elfoglalása után kiszabadult Gádor Béla újra belevetette magát a politikai életbe. 1945 január elején érkezett Salgótarjánba, ahol az újonnan megalakult demokratikus képviselőtestület tagjává választotta. A kommunisták helyi szervezetének is tagja lett. Egyik kezdeményezője és létrehozója az első helyi kommunisták által felügyelt újságnak. Úgy tűnt, hogy az eszmehű, tömeggyilkos Gádor Béla életútja egyenesbe kerül. Itt van a Kánaán! Csak hát megint történt egy kis baki! 1945. március 25-én az első szabadtéri nagygyűlést szervezték a kommunisták Salgótarjánba. A gyűlésnek magas rangú vendége volt: az MKP főtitkára, Rákosi Mátyás. Gádor Béla, a volt cellatárs örömmel sietett üdvözlésére, de rideg elutasításban részesült. Rákosi kijelentette, hogy ezt az embert vigyék a szeme elől, mert a Csillagban is besúgó volt, és mindig összejátszott a horthysta rendőrséggel. Utasította a salgótarjáni kommunista alapszervezetet, hogy Gádort azonnal zárják ki a pártból (Rákosiról köztudott, hogy régi elvtársaival nem bánt kesztyűs kézzel). Hősünk pislogott egy párat, azután visszavonult a politikai élettől. 1947-ben, amikor Rákosi Mátyás már tényleg a magyar nép bölcs vezérévé, tanítójává, édesapjává avanzsált, Gádor Béla egyre inkább érezte, hogy az a feketeautó egyszer nem ellene, hanem érte fog érkezni. Szerencsével megint ki tudott külföldre szökni. Ausztráliába ment Zoltán bátyjához Sidneytől nem messze található Ryde Citybe. Zoltán akkor már régen a kapitalisták keserű kenyerét ette. Gádor Béla „két szék között földre huppanó élete” 1949. január 16-án ért véget. Sírja North Ryde, Ryde City, New South Wales, Australia, Macquarie Park Cemetery and Crematorium.