1902

Egy munkástüntetés, ahol a karhatalom volt a leghangosabb!

Miskolc, május 2.

Peczérvölgyi Samu cikke

Itt a május, itt a tavasz és itt vannak a már jól megszokott május 1-i munkástüntetések. Május 1, a munka ünnepe Miskolcon is, a kétkezi dolgozó emberek napja. Régi hagyomány már ez. Az ünnep ebben a nehéz gazdasági helyzetben már évek óta nem az öröm napja, – igazából soha nem is volt az – hanem az elégedetlen munkástömegek érdekképviseletének zajos, vagy kevésbé zajos megnyilvánulása.

Miskolcon 1892-ben ünnepeltek először a munkások. Persze tudjuk, hogy városunkban nincsennek nagy vállalatok, sokezer munkást foglalkoztató üzemek, mint Diósgyőrben, vagy a Rimamurányi Vasműnél, de közepes és kisipari vállalkozások, gyárak vannak azért bőven. A miskolci munkásmozgalom eddig javarészt a szakszervezeti életen, a munkás nyugdíj és rokkant egyleteken keresztül próbálta érdekét érvényesíteni. Már létrejöttek városunkban a szakegyletek, köztük a dinamikusan fejlődő építőipari, a vas- és fémipari, valamint a faipari munkásoké. Múlt évben megalakult az Általános Munkásképző Egylet. Ezek a munkáskezdeményezések hivatottak arra, hogy a dolgozókat egységbe tömörítsék a munkaadók, üzemek – valljuk be sokszor igaznak bizonyuló – önkényeskedéseivel szemben.

fülöp barnabás
Már a Tetemváron probléma volt a rendezvénnyel, hisz Fülöp Barnabás munkásvezért a főkapitány leparancsolta a szónoki asztalról, hisz a gyűlés be volt tiltva

A tegnapi munkásünnepély lefolyása egészen sajátosan alakult Miskolcon. Kezdjük azzal, hogy Lukács Béla rendőrfőkapitány már jó előre betiltotta az eseményt. Ennek ellenére a Tetemváron a tiltás ellenére mintegy ezer munkás gyűlt össze, hogy a szabadban gyűlést tartsanak. A rendezvényt összehívó Fülöp Bertalan asztalossegéd, munkásvezér egy asztalra felállva szónoklatba kezdett a gyűlés betiltásáról, aminek maga a rendőrfőkapitány vetett véget és leparancsolta az asztalról a szónokot, mivel a gyűlés be van tiltva. Egyúttal pedig felszólította a munkásokat, hogy oszoljanak szét. Erre el kezdték szidni a rendőrséget. A lovas rendőrök kardot rántottak és a tömeg közé lovagoltak. A lovasroham után a nép széjjelrebbent, de csakhamar ismét csoportba verődtek és kiadták a jelszót: „Gyerünk a főutcára“. A főutcán, a járdán kettesével vonultak, minden lárma, és zaj nélkül. Ez a „tüntető körmenet“ átalakult egy csoportos sétává. A főutcáról a Kazinczy utca felé indultak, majd a Népkertbe mentek. Egy temetési menet sem lehetett volna csendesebb, ha a rendőrök folyamatosan nem üvöltöznek, a rendőrlovak patái és a rajta ülők ostorpattogásai nem verték volna fel folyamatosan a város csendjét. Amikor a menet újra a Pannónia kávéház elé érkezett, a főkapitány a munkásokat a járdáról az úttestre akarta szorítani. Az ő intézkedésére az egyik lovasrendőr a Sötét kapunál keresztbe állt lovával a járda előtt, hogy leterelje onnan a munkásokat. Eközben a rendőr lova elcsúszott és a rendőr lebukott a lóról.

tüntetés
Az ominózus bukás pillanata

Ez az eset a tömegben halk kuncogást váltott ki. Ettől a tetszésnyilvánítástól aztán a főkapitány igen dühös lett és kiadta a parancsot, hogy a lovasrendőrök lovagoljanak a járdára, a tömeget kardlapolják és oszlassák. Megint üvöltözés, megint csörtetés! A Pannónia előtt történtek után a munkások felmentek az Avasra és onnan szép kettős sorban megint elkezdtek sétálni. Aztán szépen hazasétáltak, a rendőrség ádáz kiabálása, rendre intése mellett.

Ez a május 1-i munkásfelvonulás sajátosra sikeredett, hisz ha nincsennek ott a rend őrei, valószínű senki észre sem veszi a felvonulást, így azonban a fél város nem tudott pihenni a rendőröktől akkora zavargást csináltak!