1956

Deportálták a kazincbarcikai ellenállókat

Miskolc, november 11.

Dudujka Pál cikke

Kazincbarcikai fiatal munkások egy csoportja nagy mennyiségű fegyvert felhalmozva készült a szovjetekkel szembeni harcra. Székhelyüket egy Alacska melletti tanyán rendezték be, ellenállásra azonban nem került sor. A szovjetek – magyar árulók hathatós segítségével – csakhamar elfogták és tegnap a Szovjetunióba deportálták őket.

Nagy Imre miniszterelnök november 4-i szózatának hatására sokan aktivizálták magukat szerte az országban. Megyénkben Sátoraljaújhelyen, Edelényben, Mezőkövesden és a Bükk különböző pontjain, így Nagykőmázsán, Jávorkúton és Fehérkőlápalján alakultak ki ellenállócsoportok. Kazincbarcikai fiatalok egy csoportja kissé későn reagált az eseményekre és akkor döntött az ellenállás mellett, amikor máshol már elhallgattak a fegyverek.

November 7-én a kazincbarcikai 31/6. sz. Építőipari Vállalat munkásszállásán Bokros Imre segédmunkás és társai (Jocó, Colos, Okos) vezetésével 30-35 fős csoport alakult azzal a feltett szándékkal, hogy szembeszállnak a megszálló szovjet hadsereggel szemben. Azt tervezték, hogy csatlakoznak az információik szerint Alacskán meghúzódó miskolci szovjet katonákhoz. Üres kézzel azonban nem akartak elindulni, ezért lefegyverezték a helyi rendőrőrsöt, ahol pisztolyokat és puskákat zsákmányoltak, majd feltörték a Borsodi Vegyikombinát fegyverraktárát is, ahonnan több Maxim géppuskát, golyószórót, puskát, pisztolyt, sőt, három láda kézigránátot és tíz láda lőszert szállítottak el. A társaság tehát rövid idő alatt igencsak felfegyverkezett.

fantozzi russian

Ezután Alacskára vonultak, szökött katonákat azonban nem találtak ott, ezért egy közeli tanyán rendezkedtek be. Éjszakára a fegyverek mellé őrséget állítottak, majd másnap a faluból élelmiszert és ruhát szereztek. Visszatérve durva vita bontakozott ki azon, ki legyen a partizánok parancsnoka. A veszekedés súlyosságát mutatja, hogy egy Jocó nevű férfi fegyverrel a kezében agyonlövéssel fenyegetett meg Bokrost azzal vádolva, hogy szétzülleszti a társaságot. Végül szavazásra tették fel a kérdést, amelynek eredményeként a parancsnok Jocó, míg helyettesei Bokros Imre és Okos lettek. A vitának azonban nem sok értelme volt, a társaságot a szovjetek hamar kézrekerítették.

Délután mintegy tíz fiatal hazaindult felvenni a fizetését, céljukig azonban már nem értek el. A békevárosban szovjetek fogták el őket. Késő délután Bokros hatodmagával elindult a városba, hogy felderítsék a környéket, mert úgy hallották, hogy oroszok érkeztek oda. Ketten még útközben lemaradtak, s a szovjetek kezére kerültek. Bokros a feleségétől arról értesült, hogy már keresték, ezért éjjel egy pincében keresett társaival menedéket. November 9-én hajnalban bajtársai elindultak körülnézni, de az úton szovjetek páncélosok és rendőrök fogták el őket. Közlésük alapján a pincében megtalálták másodmagával Bokros Imrét is, aki bár a kezében fegyver volt, ellenállás nélkül tűrte letartóztatását.

Aznap a szovjetek magyar árulók információi alapján rátámadtak az Alacska melletti székhelyre is. Jocó, Okos az őrségben lévő társaikkal együtt azonnal belátták az ellenállás értelmetlenségét, ezért az erdőbe vetették magukat. Ott megszabadultak fegyvereiktől, majd hazaindultak, többségüket még aznap letartóztatták. Jocó, Colos és Okos szökésben van.

A barcikai „partizánok” többsége tehát szovjet őrizetbe került. Tegnap – magyar fiatalok százaihoz hasonlóan – a társaság tizenkét tagját a Szovjetunióba szállították. Köztük van a csoport egyetlen kézrekerült helyettese, Bokros Imre is.

Az utaztató megjegyzés:

Jocó, Colos és Okos személyazonosságát a nyomozók később sem tudták felderíteni. A deportált „partizánokat” 1956. december 4-én, illetve 1957. január 4-én szállították vissza Magyarország területére. Bokros Imre ellen azonnal büntetőeljárás indult, amely eredményeként a bíróság életfogytiglani börtönre ítélte.