1960
Kontárok
Miskolc, július 4.
Dudujka Pál
Hogy tört volna le a keze…! – sokat hallott kifakadás, amely a kontárok útját kíséri. Beszakadt tető, rosszul hegesztett kerítés és még sorolhatnánk a dilettáns „szakik” káros tevékenységének következményeit. Pedig nem volt mindig így…
Jó tíz éve már, hogy gyakorlatilag elsorvadt a kisiparos társadalom. Egykori tagjai ma már a mesterségesen felduzzasztott gyári munkásságot erősítik. Átgondolt és megfontolt döntések következmény volt ez. A rendszer nem tűrte, illetve alig-alig viselte el a magánszektor létét. Ellehetetlenítésük érdekében ezért az általános jövedelemadót úgy határozták meg, hogy ne érje meg űzni az ipart, ne érje meg önállóan dolgozni. Persze ez azzal járt, hogy az ügyeskedésre kényszerített kisiparosok nem minden munkát vallottak be az adóhatóságnak. A hivatalnokokat sem kellett azonban félteni. Ők eleve azt feltételezték, hogy a mesterek a bevételek egy részét eltitkolják, ezért a bevallott adatokat jócskán felülírták és az alapján vetették ki az adót. Ezt a sarcot kifizetni azonban már alig érte meg valakinek. A kisiparosok többsége feladta önállóságát, számuk 1949 és 1953 között a negyedére csökkent, tagjai pedig felszívódtak a gyári munkásságba.
Eltűnésükkel hatalmas űr keletkezett. Nem volt, aki a lakossági igényeket kielégítette volna, hiányzott az ács, a villanyszerelő, vagy épp a rádiószerelő. Nem változtatott a helyzeten a kisipari szövetkezetek megjelenése sem, hiszen nem volt minden településen ilyen szövetkezet és számuk is igen alacsony volt az igényekhez képest. A helyi ipar lakáskarbantartó üzemeknek a lakosság számára végzett munkája csak töredéke volt a valóságos szükségletnek, de hiába létesültek cipőipari üzemek is, a lakosság jogosan panaszkodik arra, hogy a javításra beadott cipőkre igen sokáig kell várni.
Még rosszabb a helyzet a falun. Igen sok használati tárgyat egyszerűen nincs, aki megjavítson, sok szakmunkát nincs, aki elvégezzen. A kisipar helyett ezért a kontáripar burjánzott el. A kontárok pedig minden ellenőrzés és legtöbbször szakértelem nélkül, de borsos áron dolgoznak.
A panaszok száma napról napra nő, a folyamattal azonban a párt és a kormány mit sem kezdetet eddig. Bár hat éve már utasították a helyi tanácsokat, hogy keressenek megoldást a falusi kisipari szolgáltatások elvégzésére és növeljék a javító és szolgáltató tevékenységgel foglalkozó iparosok számát, a magas adók miatt érdemi eredményt elérni nem tudtak. Ráadásul a kontárok elleni harc jegyében növelték a kisiparosok ellenőrzését, ami csak olaj a tűzre. Ha a párt és a kormány nem változtat politikáján, az agyonadóztatott és agyonellenőrzött mesteremberek száma csak tovább fog csökkenni. A kontárok pedig ahelyett, hogy végleg eltűnnének a föld színéről, csak úgy lubickolni fognak a jövedelmezőbbnél jövedelmezőbb munkákban, a lakosság gyötrelmes kesergése kíséretében.