1947
Hazatért Babustyák, a láger réme
Miskolc, június 27.
Duduka Pál cikke
Két éve már, hogy csak a környékünkről több ezer civilt deportáltak a távoli Szovjetunióba. A Donyec-medencéből tavaly év elején tértek vissza az első túlélők, akiktől szörnyű hírek érkeztek. Százak, ezrek vesztették életüket, vagy rokkantak meg egy életre a kegyetlen élet- és munkakörülmények, valamint kínzóik, köztük a szovjetek szolgálatába szegődött magyar kápók gyilkos gonoszsága miatt. 1945 január második felében szerte Borsodban, Abaújban és Zemplében megkezdődött a németek begyűjtése. Miskolc és Szerencs volt a két fő gyűjtőhely, ide hurcolták először a környékbeli „németeket”. A „németeket”, hiszen csak papíron voltak azok. Begyűjtötték a sváb lakosság színe-javát, de az még bőven kevés volt. Vitték ezért a Kovácsot, a Baloghot, a Kisst és még sorolhatnánk azon családok vezetékneveit, akiknek szemernyi germán vér sem csörgedezik ereikben. A statisztika azonban statisztika. Meg volt határozva, mennyi fogolynak kell lenni, hát annyi lesz. Ha annyi „németet” kell deportálni, akkor annyian lesznek, slussz-pász! Az elhurcoltakat január végén vagonírozták be, mint a marhákat, vagy fél évvel korábban a zsidókat, aztán már vitték is őket Szovjetunióba, egy kis munkára.
Két év telt el és az „egy kis munkára”, malenykaja rabotára elhurcolt honfitársaink túlnyomó többségéről azóta sincs hír. Tavaly év elején néhány beteget hazaszállítottak. Ők voltak az első fecskék, akik hírt hoztak egy távoli vidékről, ahol testvéreink ezrei küzdenek a túlélésért. Ők számoltak be arról is elsőként, hogy sokan – épp mint a zsidóknál történt a náci táborokban– kápónak szegődtek, hogy aljas, kegyetlen működésükkel szolgálják a Szovjetet és ha kell, gyilkolják saját népüket. Mind közül kitűnik egy tarcali traktoros, Babustyák Ferenc.
A vorosilovkai hiéna, a tábor mindenható ura, a láger réme, a pofozógép – ezekkel a jelzőkkel illetik ezt az embert, már ha lehet annak nevezni. Babustyák Ferenc ugyanis embertelen módon kegyetlenkedett sorstársaival. Azokkal a rabtársaival, akikkel közösséget kellett volna vállalnia. Ehelyett azonban a szovjetek szolgálatát választotta, az 1223-as láger főtolmácsa, a láger magyar parancsnoka lett. Hivatalosan az volt a feladata, hogy a szovjetek utasításait tolmácsolja honfitársainak és biztosítsa a rendet a lágerben a magyar civil rabok között. Babustyák azonban túlteljesített. Bárkin átgázolt, csakhogy megkapja fizetségét, élvezze a szovjetek szolgálatáért járó előnyöket.
Babustyák Ferenc, ez az embernek született állat, oly fokú kegyetlenséget gyakorolt honfitársai felett, amin már a szovjetek is meglepődtek. Nem volt már szükség arra, hogy az őrök kordában tartsák a népet, Babustyák kegyetlenségével rosszabb volt bármelyik szovjetnél. Hatalmas kezei bármikor bárkire lesújtottak. Nem nézte, hogy fiatal, vagy öreg, férfi, vagy nő, ütött, rúgott, megalázott nap mint nap, ahogy épp kedve szottyant. Gúnyos vigyorával pásztázta a tábort, hogy aztán lesújtson bikacsökével és félholtra verje valamelyik rabtársát. Élvezte, ahogy másokat kínozhat. A szovjetek persze hagyták, elvégezte helyettük a piszkos munkát, ez nekik is jól jött. Babustyák Ferenc, ez a tarcali haramia, aztán elszámította magát. Azt hitte, hogy már mindent megtehet. Személyiségére jellemző, hogy fogolytársaival közölte: – Itt Oroszországban nincs Isten, itt én vagyok az Isten!” – és úgy is viselkedett. Ha kedve tartotta, ébredező fogolytársait korbácsolta meg, máskor egy frissen hajat mosó asszonyt küldött messzire vízért. Meg is betegedett az asszony és bele is halt.
Ha már az asszonyokról szó esik, nem hallgassunk arról sem, hogy női rabtársait fenyegetéssel, több étellel, vagy jobb munkára való beosztás ígéretével igyekezett arra bírni, hogy vele háljanak. Sokan nem mondtak nemet, aki viszont merészelte, azon szörnyű bosszút állt. Akkor is épp öt nővel, vodkázva tivornyázott, mikor egy szovjet tiszt rajtaütött. Elfogyott a szerencséje. Másnap már a legkeményebb bányában szolgálhatta a szovjeteket. Nem is tetszett neki a munka, az igazi munka. Hamar szökni próbált, de elfogták és egy katonai táborba szállították át.
Azóta semmi hír nem volt róla. Az elmúlt időben egyre nagyobb tömegeket eresztenek szabadon a szovjetek, s ő is hazatért tarcali családjához. Maradása azonban nem lehet. Még a donbaszi táborban többen – köztük falubeliek – megfenyegették, hogy a kínzásokért felelni fog. Volt áldozatai közül többen már hazatértek, s csak idő kérdése, hogy rajta üssenek a láger rémén.
Az utaztató megjegyzése:
Babustyák Ferencet egy hónappal hazatérése után letartóztatták és bíróság elé állították. Kezdetben csupán amiatt kellett felelnie, hogy 1944-ben több zsidó származású személlyel kegyetlenkedett, később azonban már a volt málenkij robotos fogolytársai rendszeres bántalmazásával és kínzásával is megvádolták. A hosszúra elnyúló eljárás végén, 1950-ben jogerősen 4 év fegyházbüntetésre ítélték.