1900
A marseille-i kaland
Párizs, december 31.
Peczérvölgyi Samu cikke
Érdekes hír jutott a Borsod-Miskolczi Est fülébe az egykor Borsod vármegyei, szendrőládi földbirtokosról, Berzeviczy Györgyről. Berzeviczy György hajdan Miskolc aranyifjúságának vezéralakja volt, majd szülei halála után eladta birtokait és külföldre ment. Nizzában vásárolt házat, de Bécsben, Párizsban, Londonban is sok időt tölt. A leggazdagabb európai elit, a kaszinók, a kártyaklubok ismert alakja. A Borsod-Miskolczi Est most azért kereste fel Párizsban, mert néhány napja a marseilles-i Hotel de Noilles előtt eszméletlenül találtak rá. Úgy hírlik, rémisztő kalandjai voltak a városban.
Érdeklődésünkre elmondta, hogy egy éjjel együtt üldögélt a Maxim-bárban Elskins-el, a kiváló sportemberrel és galamblövővel. Marseille-ről beszélgettek. Elskins megjegyezte, hogy egy este betévedt a matróznegyedbe, de figyelmeztették, hogy forduljon vissza, mert már-már olyan sikátorba jutott, ahova este a rendőrök még hármasával sem mernek bemenni. – Amit a marseille-i apachok, gonosztevők és kábítószerkereskedők züllött negyedéről hallani, igazán megdöbbentő. Nem lehet megérteni, hogy miért ilyen erélytelen a marseille-i rendőrség – mondta Elskins dühösen. De adjuk át a szót Berzeviczy Györgynek!
– Érdekelt a különben hideg angol izgalma és megjegyeztem, hogy épp Nizzába készülök, kiszállok Marseille-ben és én is megnézem a matróznegyedet. – Kissé merész vállalkozás, kedves barátom. Mindenesetre ajánlom, hogy öltözzön csavargónak és dugjon két revolvert a zsebébe, különben nem kerül vissza élve. – Ellenkezőleg! – vágtam vissza habozás nélkül. Szmokingban, vörös szekfűvel a gomblyukamban, szalmakalapban és revolver nélkül látogatom meg ezt a hírhedt városrészt. – Ez öngyilkosság volna – mondta Elskins.
Aznap este harmincezer frankot nyertem ecartén. Ajánlottam, hogy fogadjunk ebben az összegben. Elskins szenvedélyes fogadó volt, rögtön állta a fogadást, hisz ő volt az, ki a bikaerős Rónay Lacinak, Monte-Carloban, kétszázötven aranyat fizetett ki fogadásból azért, mert Laci öt lámpást az elegáns Ciro étterem előtt az utcán, hirtelen kirántott revolverével lelőtt. Táviratilag szobát rendeltem a marseille-i Hotel de Noilles-ben és a sürgönyben a következő utasítást adtam a portásnak: „Azonnal adjon fel hirdetést a marseille-i lapokban a következő szöveggel: Ma éjjel egy szmokingos, vörösszekfűs, szalmakalapos úr jelenik meg Marseille matróznegyedében. Zsebében tízezer frank van és nincs revolvere. Az éjszakát a matróznegyed mulatóhelyein akarja tölteni és bárkit szívesen lát vendégül. Marseille-be utaztam és éjfélkor szmokingban, revolver nélkül és tízezer frankkal ott voltam, ahol az „ördögsziget”-ről elbocsátott gályarabok csatangolnak össze-vissza. Befordultam egy szűk sikátorba. Az úttest közepén haladtam és figyeltem a negyed tarka életét. Asszonyok ültek a sötét kapuk előtt, színes sálakba burkolódzva. Sötét tekintetű férfiak ácsorogtak az utcasarkokon. A csapszékből zene hallatszott. A castagnetta csörgése összevegyült az utcai verkli legújabb melódiájával, a hegedű cincogásával és a mandolin pengésével. Csak a zene hallatszott. Az emberek csendben voltak. Ez a szokatlan, nyugodt magatartásuk lepett meg legjobban. Észrevettem, hogy erősen figyelnek. A nők sokatmondó tekintetet vetnek a férfiakra. Mozdulatlanul és hangtalanul álltak sorfalat. A város zaja egyre távolodott. Valahányszor egy-egy újabb sikátorba fordultam, annál titokzatosabbá vált a helyzet.
A képre kattintva azt is megtudhatják mit beszéltek a marseille-i kikötő apacsai
Végre, amikor már jó mélyen bent jártam a különös városrészben, megálltam egy mozi előtt. Előzékenyen betessékeltek a sötét helyiségbe. Leültem és pár perc múlva egy sereg nő vett körül. Egy erősen kifestett andalúziai szépség mellém bújt, gyengéden rám támaszkodott és megkérdezte, hogy behívhatja-e az előcsarnokban üldögélő barátnőit és barátait. – Csak jöjjenek, mindannyian vendégeim, – feleltem. Érdekes filmet néztem végig az andalúziai nő oldalán, aki törve beszélte a francia nyelvet. A film az állatok szerelmét mutatta be a természetben, a bolhától kezdve az oroszlánig. Az előadás után hölgyem belém karolt és azt ajánlotta, hogy most egy sokkal érdekesebb helyre vezet majd el. Karonfogva mentünk. Mögöttünk ekkor már elég nagy csoport asszony és apacs jött. Földszintes ház elé érkeztünk, ahol egy kövér asszony fogadott bennünket. Itt már tekintélyes belépődíjat kellett fizetni, de megérte. Az elhízott asszonyság bevezetett egy sötét szobába, amelynek falán kis nyílás volt. A nyíláson át lehetett látni a szomszédos kivilágított szobába, ahol a szerelem pompeji változatait messze túlszárnyaló technikával adták elő néhányan igazán imponáló szerelmi művészetüket. Így folytatódott az állatok szerelmi filmje az emberekével. – Most pedig menjünk vacsorázni – indítványozta a látogatás után kísérőnőm. Bementünk egy csapszékbe. Láthatóan tetszett az andalúziai nőnek, amikor azt mondtam neki, hogy hívja meg asztalunkhoz szíve választottját is. A fiatalember oda is telepedett. Igazi apacs volt, nem olyan, amilyeneket a Montmartre-on mutogatnak az idegeneknek. Sötét tekintettel, ellenségesen figyelt engem. Murat herceg tanácsa jutott eszembe. Szívélyes hangon megkérdeztem tehát a gonosztevőt, él-e még az édesanyja? Talán ez a kérdés mentette meg az életemet. Beszédesebbé vált, jóízűen evett. Kívüle még vagy négyen telepedtek asztalomhoz. Én keveset ittam, ők azonban annál többet. Hirtelen elálmosodtam. A Hotel de Noilles-ben ébredtem fel. Itt megtudtam, hogy hajnalban eszméletlenül találtak meg a szálloda előtt. A fejem fájt. Biztosan a boromba tettek valamit. A tízezer frank eltűnt. Inggombjaim nemkülönben. Örültem, hogy legalább ép bőrrel úsztam meg a dolgot. A fogadást megnyertem és Párizs víg helyein néhány napig erről beszélhetnek.
– Zárta élményeit Berzeviczy György. Hát mit is mondjunk? Elég felelőtlenség volt ez a fogadás, de ép bőrrel megúszta, ezért valóban hálát adhat a sorsnak.



