1952
Móricz Zsigmond unokahúga az ÁVH börtönében
Dudujka Pál cikke
Miskolc, szeptember 15.
Móricz Zsigmond halálának 10. évfordulójára emlékezik az ország, miközben az íróóriás unokahúga ártatlanul és gyalázatos körülmények között az ÁVH börtönében sínylődik. A most 40 éves Móricz Évát sokan ismerik és szeretik Miskolcon. Szegény félárvaként nőtt fel, miután apja, az íróóriás öccse, Móricz István önkéntes hadapródként lelte halálát az első világháború idején. Móricz István igazi hős volt! Egyik levelében előre jelezte balsorsa alakulását: „Hazám, éretted vérzem, kis családom, Évikém, érettetek halok meg.” Betartotta szavát, 1915. augusztus 1-jén a győztes második isonzói csatában sebesült meg, majd bő másfél hónapos szenvedés után, 1915. szeptember 22-én, oly fiatalon, 34 évesen lelte halálát egy tábori kórházban, az olasz fronton. Évike, Móricz Zsigmond unokahúga még a fővárosban született, de gyermek- és fiatalkorát Miskolcon töltötte. A Széchenyi utca 80. sz. alatt laktak, illetve édesanyja – ki trafikosként fedezte szerény megélhetésüket – még most is ott lakik. Éva tanulmányait a miskolci érseki római katolikus polgári leányiskolában kezdte, majd az egri Angolkisasszonyok leánygimnáziumában folytatta, s végül a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett okleveles gyógyszerész végzettséget.
Bájos és – persze – okos leány volt. Nem csoda, hogy hamar „lecsapott” rá egy jómódú gépészmérnök, Schnell Alfréd, a magyar Siemens-Schuckert művek főmérnöke, aki 1941-ben kötötte be a fejét. Frigyük azonban mily szerelmetesen kezdődött, oly gyorsan véget is ért. Válás, majd újraházasodás, s immár Kunberg Marcell osztrák állampolgár nyert el Éva hűségét. A Móricz-leány 1944-ben költözött urához Bécsbe, s azóta is ott élt. Bár az osztrák állampolgárságot hamar elnyerte, magyar honjával szembeni hűségét fenntartva, a magyar újságok ausztriai terjesztőjeként kereste kenyerét. Szép és teljes életet élt, egészen három évvel ezelőttig.
Móricz Éva 1949 nyarán súlyos hibát követett el, augusztus 8-án hazautazott. Meglátogatta édesanyját, majd visszaindult az osztrák fővárosba. Útközben Győrnél még váltott pár szót rokonaival, de Bécsbe már nem érkezett meg. Egyszerűen nyoma veszett.
Azóta aggódó édesanyja minden követ megmozgat leánya holléte felől érdeklődve. Először az életvédelmi osztálynál kerestette, de – némi megnyugvásként – közölték vele, bizonyosan nincs az ismert elhunytak között. Aztán az Államvédelmi Hatóságnál és különböző büntetőintézetekben igyekezett Éva nyomára bukkanni, de sehonnan sem kapott elfogadható választ. Az özvegyasszonyban ekkor már megfogalmazódott, leánya minden bizonnyal politikai fogoly, s valamely titkos internálótáborban lehet fogságban. Éva Bécsben élő férje sem volt rest, az osztrák diplomáciai képviselet útján ostromolta a magyar külügyminisztériumot, minden eredmény nélkül.
Aztán valahogyan kiderült, hogy Évát elfogták és valóban bebörtönözték. Özvegy Móricz Istvánné nyomban tollat ragadott és épp tíz napja egyenesen az ország teljhatalmú urához, Rákosi Mátyáshoz intézett levelet, amelyben amellett, hogy leánya holléte felől tudakolódzott, kissé számonkérően is lépett fel a kommunista párt urával szemben és kérte, hogy a most következő Móricz-ünnepség alkalmával bocsássák szabadon egyetlen gyermekét. Az asszony súlyos, de okos szavakkal támasztotta alá kérése jogosságát: „Ha Móricz Zsigmondnak érdemei vannak magyar szempontból, úgy emlékéhez méltó volna testvér-, illetve unokahúga ügyét revízió alá venni és a kiengesztelődés pálmaágát nyújtani feléje olyképpen, hogy módon kapna a magyar állampolgárság visszaszerzésére szabadon bocsátásával, hogy a családi és rokoni körben, itthon maradva dolgozna a magyar demokrácia érdekében és hasznára.”
Özvegy Móriczné tehát miközben követelte az íróóriás örökségére hivatkozva leánya szabadlábra helyezését, azzal hitegetett, hogy a „demokrácia”, vagyis a kommunista diktatúra hasznára is válhat. Ügyes, ügyes, nem mondom, de túl könnyű átlátni a szitán. Bár a „négyesfogat” egyik tagja, Révai József „kultúrpolitikus” bedőlt neki és javasolta a már három éve börtönben sínylődő asszony idő előtti szabadon engedését, az ÁVH ragaszkodott fogvatartásához, így negligálták a kérést.
Döntésük a maguk szempontjából jogos volt. Móricz Évát korunk legfontosabb kirakatpere, a Rajk-féle „összeesküvés” ügyében vették őrizetbe, majd 1950. szeptember 16-án a Budapesti Büntető Törvényszék ítélte 10 év börtönbüntetésre. A vádak pontosan nem ismertek, de nem is lényegesek. Bizonyára sablonosan szervezkedés és kémkedés. Utóbbi bizonyosan, hiszen osztrák állampolgárként tért haza és ezt – a kommunista logika szerint – mi másért tette volna, ha nem kémkedés céljából? Éva tehát politikai rab és az is marad. Ha Móricz Zsigmond unokahúga, akkor is, ha Móricz-emlékév van, akkor is.
áAz utaztató megjegyzése:
Móricz Éva a Budapesti Állambiztonsági Büntető Intézetben töltötte büntetését, ahol Kéthly Anna szociáldemokrata politikus és a kivégzett Rajk László özvegye, Rajk Júlia rabtársa volt. Adataink szerint az 1956-os forradalom napjaiban szabadult, ekkor meglátogatta unokatestvérét, Móricz Zsigmond leányát, Virágot. Édesanyja, Nagy Lenke 1970-ben bekövetkezett haláláig Miskolcon élt.