1945

Rabló szovjet katonák lőttek magyar rendőrökre

Dudujka Pál cikke

Miskolc, május 7.

Áprilisi tréfának is hihetnénk a történetet, de nem az. Bő egy hónapja, épp április 1-jén, a délutáni órákban egy orosz autóval négy szovjet katona jelent meg Erdőbénye községben. Hogy pontosan mit kerestek, nem tudni, de pincékben, kamrákban, sőt még a szalmában is kutattak. Másnap ismét megjelentek, ekkor azonban helyi rendőrök csoportja és egy jókorára gyűlt tömeg állta útjukat. Volt némi szóváltás, huzavona, „felszabadító elvtársaink” végül jobbnak látták, ha a távozás mezejére lépnek. Erdőbénye büszke népe elűzte az idegeneket! A szovjetek vissza se mertek jönni, a falu környéke azonban nem úszta meg ilyen könnyen a látogatást.

Két nappal később immár a környéket járták a szovjet katonák. Erdőbényét – okulva a korábbi fiaskóból – elkerülték, azonban a községhez tartozó Liget-tanya szerencsétlenségére nem mentesülhetett megtisztelő látogatásuk alól, s rövidesen a prédájukká vált. A szovjetek nem cécóztak, amit lehetett, vittek. Mondjuk ki őszintén: raboltak. A károsultak egy futárral értesítették a rendőröket. Hiába indultak azon-nyomban útnak az erdőbényei zsaruk, a szovjetek már Sima község felé tartottak. Bátor rendőreink – talán maguk sem tudják mily merészen – utánuk eredtek, amikor azonban a szovjetek észrevették közeledésüket, azonnal tüzelni kezdtek reájuk. A tűzharc egyetlen halálos áldozata épp az a szovjet harcos lett, aki kezdeményezte a tűzpárbajt.

oroszok

A haláleset nyilván nem maradt megtorlás nélkül. A szovjet katonai parancsnokság azonnal vizsgálatot indított, amelynek eredményeként tíz embert vertek bilincsbe. Közülük hatot nem sokkal később kiengedtek, két rendőrt – Kiss Károlyt és Bodnár Józsefet – és két polgári személyt – Veréb Lajost és Dombi Józsefet – nehéz vassal szállítottak a miskolci szovjet katonai parancsnokság fogdájába. Tették ezt annak ellenére, hogy az egyik polgári egyén még csak jelen sem volt a tűzharcnál, csupán a szovjetek által elkövetett rablás egyik áldozatát tisztelhetjük személyében. Felbújtóként kezelik a megszálló hatóságok, amiért elpanaszolta másoknak sérelmét? Költői kérdés csupán…

Az elhurcolt bényeiek érdekében most együttes erővel lépnek fel a demokratikus pártok. Kisgazdák, szociáldemokraták és kommunisták kérik közösen a letartóztatottak szabadon bocsájtását. Közöttük vannak a kommunisták is, ami reményt ad arra nézve, hogy kapcsolataik révén talán „elnézőbbek” lesznek a szovjet hatóságok. Ők persze azt mondják, a felszabadítók csupán tévedésből vitték el az erdőbényeieket és miután rendeződik a félreértés, hamar hazatérhetnek az elhurcoltak. Mások kételkednek és azt mondják, ezek nem válogatnak. Bűnöst, bűntelent egyaránt deportálnak a messzi Szibériába, hogy aztán ott halálra dolgoztassák őket. Mi ebben döntőbíráskodást nem vállalunk és jóslásokba nem bocsátkozunk. Nem is mernénk.

Egyetlen dolog bizonyos csupán. A kommunisták nehéz helyzetbe kerültek. Egyszerre kell eleget tenniük a falusiak kívánságának, a pártnak és a szovjeteknek. Ez nem pusztán nehéz, de lehetetlen feladat is. A bényeiek mindenesetre egyre-másra azt a kérdés teszik fel maguknak: Kellett hát ez a fránya nagy „felszabadulás”?