1913
Szenzációóó!
Miskolc, március 13.
Amiről eddig csak suttogtak, az mára valósággá vált. Fantasztikus hírt kapott Miskolc művészetet kedvelő közönsége. Óriási szenzációként egy koncert erejéig Miskolcra érkezett korunk világhírű művészpárosa, a Harrison nővérek.
A Harrison nővérek mindössze két éve tűntek fel a világ komolyzenei színpadán, de azóta zajos sikerű koncertkörutat tartottak London, Párizs, Berlin, New York legrangosabb koncerttermeiben. Bécsben, a Musikvereinsaal zsúfolásig megtöltött dísztermében mikor a Brahms-kettős hangversenyét cselló és hegedűre előadták a „Neue Freie Presse“ rettegett kritikusa, Eric Wolfgang Korngold is az elismerés legmelegebb hangján szólt az előadásról. Vagy a „Petit Nicois“ című lap kritikája a nizzai hangversenyről: „A koncert-termet ellepő idegen művészek áradatában az idei szezonban eddig csak két jelentékeny új csillag emelkedett ki az átlagból. Két angol leány: Harrison May és Beatrice. Tegnapi hangversenyük feledhetetlen volt a Casino Municipal internacionális közönsége előtt. Csodás két művésznő ez a két bájos teremtés. Technikájuk tökéletes, mintaszerű, nehézségeket nem ismerő. Előadásuk mély, átgondolt, férfias, minden felületességtől mentes. Igazi harmóniája az élvezetnek volt a tegnapi est. Sajnálhatja, ki nem volt jelen. Bach Suite-je volt az estély fénypontja, melyet Harrison Beatrice művészi tökélyjel, fönséges melegséggel adott elő.“
Harrison May hegedűművész (Burmester tanítványa volt és 3000 pályázó közül 1908-ban ő kapta a Mendelssohn-dijat), és Beatrice csellóművész (előbb Hugó Becker, majd később Pablo Casals tanítványa) a két csodaszép fiatal angol leány tüneményes előadó.
Az izgalmat csak tovább fokozta az a tény, hogy a tervek szerint velük érkezik Pablo Casals világhírű spanyol csellóművész – Beatrice mestere – is. Miskolc város közönségét Ferenczi Károly könyvkereskedő lepte meg ezzel az élménnyel, hisz nagy erőfeszítések árán neki köszönhető, hogy Budapest mellett egyedül Miskolcon fognak koncertezni a világhírű művészek.
Az előzményekhez tartozik, hogy az esemény megrendezése körüli izgalmak nem voltak alaptalanok. A február 13-ára tervezett koncert időpont egyeztetési zavar miatt meghiúsult. , A szervezők az utolsó pillanatba meg tudtak egyezni az impresszárióval. A hangverseny új időpontja március 12. lett.
Ezért reményeink beteljesedtek, ahogy írtuk: „A világhírű angol művésznők hangversenye előreláthatólag a legnagyobb külső és belső erkölcsi siker jegyében fog lefolyni. Nemcsak városunk minden szépért és nemesért lelkesülni tudó társasága sietett biztosítani magának jegyeket a Harrison koncertre, de vidékről is számos jegyrendelés érkezett a Ferenczi könyvkereskedésébe. Kassa, Eger, Rimaszombat és Szerencsről sokan jönnek át, hogy meghallgathassák a két bájos művésznő gyönyörű játékát. Maga a hangverseny külső képe is impozáns látványt fog nyújtani. A Harrison nővérek gyönyörű Paquin toilleteben, tüneményes ékszer pompában a feldíszített dobogón, lent a földszinten a város előkelőségei elegáns hangversenytoiletteben. A művésznők leghatásosabb száma Brahms kettős hangversenye lesz. Hatalmas koncepciójú darab, melyet bámulatos tökéllyel, klasszikus felfogásban adnak elő. Harrison May St. Saens, Massenel, Chevillard kompozícióit, Beatrice pedig Fauré, Popper, Wieniawsky szerzeményeit fogja játszani szóló. Tehát a legmodernebb zenével fogunk itt megismerkedni. A zongorakíséretet Dienzl Oszkár úr, a kiváló zongoraművész vállalta el.
A közönség izgalma a tetőfokára hágott s ez érthető. A művelt értelmiség körében már régen köztudomású az a tény, hogy Miskolc rendre kimarad és lemarad a rangosabb komolyzenei eseményekről, nem úgy, mint Kassa vagy Debrecen. Ezt azzal is magyarázható, hogy itt viszonylag szűk kört érdekli a komolyzene, Miskolc lakossága inkább az operettek, könnyebb zenei műfajok, cigányzenék világát kedveli. De most végre itt ez a nagyszerű esemény, ezért volt fontos ez a koncert március 12-én, 20 órakor a Korona szálló nagytermében. A Harrison koncertre Abaúj vármegye alispánja sürgönyileg rendelt jegyeket és Kassa város mecénása, Melczer Malviné báróné egész „udvartartásával” jelent meg a hangversenyen.
És elérkezett a várva várt nagy nap! Miss May és Miss Beatrice vonata begördült a Tiszai pályaudvarra! Népes tömeg tolongott az állomáson, hogy csak egy pillantást is vethessen a két világhírű művészre. A Harrison nővérek, impresszáriójuk és a kíséretre felkért Dienzl Oszkár zongoraművész a szállásukra, a Korona Szállóhoz hajtott, de jaj!!! Őrült izgalmakat hozott a következő néhány óra! Veszélybe került a hangverseny! A nővérek nem akartak fellépni! Tudniillik tragikus momentum árnyékolta be érkezésüket! Beatrice a vonaton felejtette a kolofóniumot (vonógyanta). Természetesen rögtön felajánlották, hogy Miskolcon is lehet kapni hegedű- és csellóvonó gyantát és azonnal vesznek újat, de erről Miss Beatrice hallani sem akart. Neki csak egy fajta francia gyanta a jó, leginkább az, amit elhagyott. Idegtépő órák teltek el így, amikor a helyzet varázsütésre megoldódott. Egy miskolci úri hölgy megtalálta a kolofóniumot a vonaton és elvitte a Korona Szállóba. Egy öt tagú küldöttség kereste fel Miss Beatricét és vissza adták neki a gyantát. Széles mosollyal megköszönte és csak annyit mondott: – Au revoir. – Au revoir a hangversenyteremben.
Tegnap a Korona-szálló díszterme úgynevezett sárga fényben úszott. Miskolc minden szép nője ott ült a glédába állított székeken. A férfiak komoly fekete ruhákban és ünneplésen villogó ingmellekben álltak a terem hátterében. A karzatról kíváncsi arcok mosolyogtak le. Végre a 20 órai hangversenyt háromnegyed kilenckor megkezdték. Először Dienzl Oszkár és utána a két művésznő, Miss Beatrice piros, Miss May zöld hangverseny ruhában jelent meg a színpadon.
Lapunk zenekritikusa szerint: „Nagyon szépek, valósággal látványosságszámba menőek. Különösen szép a gordonka művésznő, Miss Beatrice, aki, ha a gordonkajátékban nem is egészen Casals, a szépségében olyan, mint az amerikai képeslapok imádandóan idealizált női arcai. Harrison Beatrice villogó szépségével, kedvességével betelik a szemünk és ez még vonzóbbá, hatásosabbá teszi rokonszenves gordonkajátékát. Később, mikor felszabadulunk a lenyűgöző szépség hatása alól, akkor érezzük, hogy minden lágysága és finomsága dacára kissé rideg a játéka, hogy Haydn Adagióját és annak művészi mélységeit nem érzi át és minden bravúrossága és játékkészsége mellett is a technikája még sokat fejlődhetik. Ha Miss Beatrice együtt játszik Miss May-el, aki nem sokkal szárnyalja túl a középrendű hegedűsök képességeit, akkor az ő fölényét világosan látni és érezni, de ha egyedül játszik és nem nyílik alkalom összehasonlításra, akkor – érezzük, – csökkennek értékükben kvalitásai.”
Zenekritikusunk fanyalgó véleménye ellenére a hangversenynek nagy sikere volt. Ráadást követelt a publikum, amit meg is kapott. A koncert végén csak nehezen oszlottak szét. Ferenczi Károly könyvkereskedő örülhetett, hogy ilyen tartalmas estét varázsolt Miskolc művészet iránt érdeklődő közönségének.