1951

Tarnay Gyulát sem megtévesztéssel, sem veréssel nem tudták beszervezni

Miskolc, január 18.

Dudujka Pál cikke

Derék ÁVH-s verőlegényeink kiváló operatív képzést kaptak a moszkvai Dzerzsinszkij akadémián, s számos bravúrós akción vannak már túl. Csőbe húztak már már papokat, jeles értelmiségieket is, néha-néha azonban hiába vetik be minden fondorlatukat, a besúgójelölt átlát a szitán és ő maga veszi palira az ÁVH-t. Tarnay Gyula nyugalmazott honvéd őrnagy története következik.

Tarnay Gyula a megye egyik legjelesebb családból származik, apja, id. Tarnay Gyula 1912 és 1917 között Borsod vármegye és Miskolc főispánja volt. A most 63 éves ifj. Tarnay Gyula nyugalmazott honvéd őrnagyként kis nyugdíjából tengetette életét, 1950-ben azonban megvonták tőle, így a forgalomirányítóként vasútépítő vállalatnál dolgozik napi nyolcórában, aztán ha egy mód van rá, barátaival a Capri cukrászdában jön össze. Az agglegény Tarnay igencsak szereti a bort és ha iszik, megered a nyelve és kíméletlenül politizál, keményen szidja a kommunista rendszert és veszélyes történeteket mesél. Mindenféle titkos ellenállókról beszél, s azt állítja ő maga is tagja egy fene jó felső kapcsolatokkal és népes tagtáborral rendelkező államellenes szervezkedésnek. Nagyotmondásai, csacskaságai hallatán sokan csak legyintenek, az ÁVH ügynökei azonban szinte isszák szavait. Az osztályidegen Tarnayra több ügynököt is állítottak, nemrég azonban úgy döntöttek, az lesz a legjobb, ha magát az öreget teszik meg „hálózati személynek”.

Már-már előttem van a kép, amikor az ÁVH operatív munkatársai összedugják a fejüket, hogy kitaláljanak valami izgalmasat, ami elől Tarnay Gyula nem fog kitérni, s amivel meg tudják őt fogni. Aztán egyszer csak egy csillogó lángelméből kilövelt a gondolat: egyikünk adja ki magát amerikai ügynöknek, fedje fel titkos kilétét a nyugalmazott őrnagy előtt, kérdezze ki mindenféle bizalmas adatokról, aztán hagyjon nála valami nagyon titkosat, mondjuk egy térképet és persze dollárt, amit aztán az ÁVH tisztjei egy házkutatás során megtalálnak és íme: Tarnayt kémkedéssel megvádolva bevihetik, ahol egy visszautasíthatatlan ajánlatot tehetnek neki: nem akasztják fel, ha a szolgálatukba áll és az ÁVH ügynökeként teljesíti piszkos megbízásait. Tehát a módszer provokáció, megtévesztés és megfélemlítés eszközével besúgóvá kényszeríteni.

tarnay
Tarnay sok jó és nem létező történetet tud előadni, ha már kicsit jó a hangulata

Már csak a megvalósítás várt magára. Egy ilyen tökéletes tervet nem lehet elszúrni – gondolták. 1951. január 11-én a déli órákban, Kossuth utca 10. szám alatti lakásában egy negyven év körüli férfi kereste fel az idős agglegényt, aki közölte, hogy Budapestről küldték, amerikai hírszerző, aki Grazból érkezett Magyarországra. Tarnay fellelkesülve fogadta és faggatta, hogy mikor jönnek már végre az amerikaiak, mert nekik éppen elég volt, őrnagy létére heti 80 forintért dolgozik mint bakter, de már a munkások is megelégelték ezt a „gyönyörű helyzetet”. Az „amerikai titkosügynök” ezután a Sajóbábony és Diósgyőr közötti ipari alagútról, majd különböző építkezésekről faggatta, Tarnay azonban nem tudott neki tanáccsal szolgálni, mindössze a bábonyi református papot és két másik ismerősét ajánlotta a figyelmébe. A nyugalmazott őrnagy ekkor még nem sejtette, hogy beugratják, ezért azt is elárulta, hogy egy államellenes csoport egyik vezetője. Az „amerikai hírszerző” végül két tízdollárost, két ötdollárost, valamint egy aktatáskával hagyott nála azzal, hogy másnap vigye ki neki a Tiszai pályaudvarra.

A „titkosügynök” távozása után Tarnay Gyula gyanút fogott. Átnézte a férfi aktatáskáját, s abban fotókópiákat és egy térképet talált. Volt banktisztviselőként – az 1920-30-as években a Magyar Általános Hitelbannál dolgozott – az is feltűnt neki, hogy a bankjegyek piros ceruzával vannak megjelölve. Ekkor már biztos volt benne, hogy ÁVH-s beugratásról van szó, így fogta magát és az aktatáskával egyszerűen besétált a rendőrségre. Bejelentését látszólag igen komolyan vették és utasították, hogy másnap a táskával együtt – egy detektív kíséretében – menjen ki az állomásra és „játsza csak végig az egész ügyet”. Az „amerikai hírszerző” persze nem jelent meg, így visszavitték a rendőrségre, ahol egy Králik nevű főhadnagy bántalmazások közepette próbálta rábírni arra, hogy vállalja a besúgószerepet. Hiába verte azonban gumibottal a kezét, rúgta tökön az öreget, a volt huszártiszt nem állt kötélnek, így végül el kellett engedni. Január 15-én titoktartási nyilatkozatot írattak alá vele, amelyben arra kötelezte magát, hogy a kihallgatása államtitkot képez, s arról börtönbüntetés terhe mellett senkinek sem szólhat, majd távozott az ÁVH épületéből.

Tarnay Gyula tehát ismét szabadon van, a száját azonban azóta sem tudja befogni. Borozgatás közben immár az ál-titkosügynök látogatásáról és az ÁVH-nál történt megveretéséről beszél, hangsúlyozva: őt még a jól kiképzett ÁVH-sok sem tudták beszervezni.

Az utaztató megjegyzése:

Tarnay Gyulát később is folyamatos, több ügynök által végzett megfigyelés alatt tartották. 1952-ben kitelepítették a Hortobágyra. 1955-ben letartóztatták, majd a Fehérpartizánok nevű ellenállócsoport egyik mellékperében 10 év börtönre ítélték.