1940

Szibériai lágerben lelte halálát a proletárdiktatúra Diósgyőrből elszármazott vezetője

Miskolc, december 15.

Dudujka Pál cikke

Újabb gyermekét falta fel a forradalom, egy régen volt diósgyőri vasesztergályos, Chlepkó Ede lett a Szovjetunióban dúló terror legújabb áldozata. A Tanácsköztársaság után a proletárdiktatúra őshazájába szökött kommunista egy láger mélyén lelte halálát.

A Chlepkó-család jól ismert Diósgyőrben, de főként a vasgyárban. Különösen kitűnt közöttük Ede, aki vasesztergályos létére élénk politikai aktivitást mutatott előbb mint a szociáldemokrata, majd a kommunista párt tagja. Jelentőségét mutatja, hogy a Diósgyőrből már fiatalon elkerülő Chlepkó 1918-ban, Kun Béla harcostársaként a Kommunisták Magyarországi Pártjának egyik alapítója, illetve az első Központi Bizottság tagja volt. Ő volt az, aki a pártalakítást 1918. november 29-én bejelentette a Budapesti Munkástanács ülésén. Nem tétlenkedett később sem, ezért 1919. február 20-án a párt más vezetőivel együtt őt is letartóztatták, majd március 21-én Kun Bélával és másokkal együtt részt vett azon Gyűjtőfogházban tartott tárgyaláson, amelyen a szociáldemokratákkal együtt döntöttek a két munkáspárt egyesüléséről és a Tanácsköztársaság kikiáltásáról.

A proletárdiktatúra első napjaiban Kispest, majd a Vörös Őrség Országos Főparancsnokságának politikai megbízottjaként küzdött az ellenség ellen. Nem csak szóval tette mindezt, fegyverrel is részt vett az ellenforradalmi megmozdulások leverésében, majd harcolt a cseh intervenciós csapatok ellen a Komárom-Érsekújvár frontszakaszon. A proletárdiktatúra bukása után Kun Bélához hasonlóan ő is menekülőre fogta és bár később megpróbált hazatérni, Diósgyőrben a nyomára bukkantak, így ismét nyúlcipőt húzott. Útja Csehszlovákiában vezetett, ahol Ungváron Hajdú Miklós álnéven részt vett a kommunista párt megalakításában, de elfogták és héthónap fogházra ítélték. Szabadulása után Bécsben a magyar, majd az osztrák kommunista pártban dolgozott, 1922 nyarától pedig a németországi Brandenburgban élt családjával együtt, ahol egy autógyárban helyezkedett el.

pipa

1923 februárjában a párt döntésére családjával együtt a Szovjetunióba emigrált. Érdekes módon, kiutazása előtt a magyar titkosszolgálatnak sikerült megszereznie magyarországi összeköttetéseinek címjegyzékét, a külügyminisztérium egy bizalmi embere Chlepkó feleségének szoknyájába varrva találta meg a listát.

Borsodban az a hír terjedt el, hogy Chlepkó a Szovjetunióban igen fontos feladatot kapott mint Kelet-Ukrajna népbiztosa, ez azonban több mint túlzás. Eredeti szakmáját hasznosítva a moszkvai rádiógyárban, a szakolnyiki szerszámgépgyárban, végül pedig – fiaival együtt – a Frunze gépgyárban dolgozott. Természetesen felvették a szovjet kommunista pártba is, ahol a moszkvai Baumann kerületben töltött be kisebb tisztségeket.

A hatvanhoz közel járó férfi már nyugalomra, nyugdíjban töltött évekre vágyott, a szovjetorosz proletárdiktatúra azonban sok magyar elvtársához hasonlóan őt sem kímélte. 1938 február-márciusában „népellenségként” letartóztatták és bár magyarországi társaival szemben őt nem lőtték agyon, szabadon sem engedték, egy távoli kényszermunkatáborba küldték. Közel másfél éves tortúra után engedték meg neki először, hogy levelet írjon feleségének, s élve a lehetőséggel két héten belül kettőt is hazaküldött, majd örökre elhallgatott. Az erős fagyban, mínusz 20-22 fokban sínylődő ember szervezete vélhetően feladta a küzdelmet.

  1. december 22-én írott utolsó levelében a volt politikai megbízott tagadta bűnösségét és bizonygatta a kommunista párthoz való hűségét. Szavaiból kitűnik, hogy a magyarországi kommunista párt vezetőségének egykori tagja, a vörösterror egyik alakítója teljesen megtört emberként tűrte, hogy vele – és hasonlóképp lefogott, vagy másvilágra küldött elvtársaival – elbánjon a proletárdiktatúra. Már-már meghatónak is tűnhetne levele, ha nem tudnánk, hogy mindez egy szabadság jelszavával terrorért kiáltó ember fájó sikoltása csupán: „Sajnos bűnhődöm. Nem tudom, miért. Fáj, borzasztóan fáj. Éppen ma, életem őszén, amikor pihenni kellene. És én rabként küzdök életem utolsó töredékeivel. Bárhogy legyen is, remélek. Remélem, hogy az igazság győzni fog, és egyszer mégiscsak üt szabadulásom órája, nekem, aki a szabadságért küzdött évtizedeken keresztül”. Chlepkó elvtárs sosem szabadult, s immár halálhíre járja. Talán az igazság mégiscsak győzött, s a magyarországi proletárdiktatúra egyik vezetője valóban elnyerte végső büntetését.

Az utaztató megjegyzése:

Chlepkó Ede nevét a Kádár-rendszer idején számos közintézmény és közterület viselte, Miskolcon utcát neveztek el róla (ma: Aba utca).