1939

Kegyeletsértő politikai sárdobálás

Célkeresztben a polgármester

Miskolc május 4.

Közelednek a választások, s mint az már megszokott, rendre felüti fejét a képviselők és tisztviselők elvtelen rágalmazása. Azok, kik két választás közötti „békeidőkben” politikai párttállástól függetlenül szívesen leülnek egymás társaságában egy fehér asztalhoz, most szemvillogtatás kíséretében élesen támadják konkurenciájukat. Megszokott ez már, évtizedek óta vissza-visszatérő jelenség szegény hazánkban, de másutt is. Hogy-hogy nem, ezen hónapokban derül ki mindig a jelöltekről és kortestársaikról, hogy ki a „babájuk”, hogyan, s milyen tőkéből fejlesztették gazdaságukat, de ha már az anyagi és a szerelmi kártya sem húzható elő, a magánélet egyéb bugyraiba mélyednek el. Exitus acta probat! (A cél szentesíti az eszközt!) – tartja a mondás, s valóban a minap is oly szóbeszéd keringett a városban, mi gyomorforgató volta okán jobb társaságokban sosem fordulhatna elő.

Az a hír járja ugyanis, hogy Fekete Bertalan miskolci polgármester rendkívüli mértékben veszi semmibe az egyszerű embereket, s számára már csak az urak számítanak. A rágalmak szerint a Koronából azzal küldetett el egy jómódú parasztembert, hogy a csizmásnak egy kék-kockás abroszos, kis étteremben volna a helye, nem úriemberek között. Tette ezt annak ellenére, hogy ő maga is egyszerű család sarja, apja lakatosként kereste kenyerét, s úgy taníttatta ki fiát. A becsületsértő hírverésnek azonban ezzel még nincs vége! Azt is terjesztik, hogy Fekete Bertalan, mikor főszolgabíróvá lett, az utcán elfordította fejét egyszerű iparos apja elől, hogy ne kelljen köszönnie, s ez olyannyira megbántotta az öreg Feketét, hogy bánatában hazament és felakasztotta magát.

A rágalmak terjednek, s mint egy métely mérgezik meg a város levegőjét. Tudott, hogy Fekete polgármester kemény, szikár ember, de ha a szegényeken segíteni kell, nem habozik cselekedni. Távolról sem feltételezzük róla, hogy egy jómódú parasztembert – ki saját községében virilis képviselő! – ily galád módon üldözne el. A hír igazságtartalmát azonban biztosan nem tudhatjuk, pro és kontra egyaránt járnak tudósítások erről a városban. Az azonban már egyértelmű hazug, becsület- és kegyeletsértő rágalom, miszerint ő okozta volna a saját édesapja halálát! Idősebb Fekete Bertalan ugyanis már jó előtte eltávozott az élők sorából, mikor 1929-ben fiát az első ízben főszolgabíróvá választották. 1923-ban, tehát hat évvel fia főszolgabírói kinevezése előtt hunyt el. Az akkor hatvanhét éves öreg lakatos halálát pediglen a galád koholmányokkal szemben nem öngyilkosság, hanem szívgyengeség okozta.

A magunk részéről őszinte együttérzésünket fejezzük ki Fekete polgármester irányába, amiért ily becstelen suttogópropaganda céltáblája lett, s egyúttal abbéli reményünknek adunk hangot, miszerint a közéletet legkésőbb a választások után nem ily alattomos becsületsértések, mint inkább a közjóra törekedő fokozott ténykedések határozzák majd meg.