1940

Diósgyőrnek NB-1-es csapata lett!

Diósgyőr, 1940. augusztus 1.

Peczérvölgyi Samu cikke

Tíz éves álom vált valóra! Tíz év munka, sóvárgás, és nem kevés balszerencsék sorozata változott át most örömmé. Diósgyőrnek először lett NB I-es labdarúgócsapata, a DiMÁVAG klubnak köszönhetően. Pedig ez sem ment simán. Az idei másodosztályú bajnokság két favoritja a Salgótarján és a DiMÁVAG öldöklő küzdelmet folytatott egész évben a feljutásért. Fej, fej mellett haladtak a pontszerzésben, hisz mind két csapat a bajnokság során ugyanannyi pontot gyűjtött, de a mindent eldöntő mérkőzésen, itt Diósgyőrben a Salgótarján 4:0-ra lelépte a DiMÁVAG-ot. Keserű pofonnak látszott ez az eredmény, azért is, mert felröppentek kósza pletykák bundázásról. Tudni illik a DiMÁVAG kapusa, Horváth minősíthetetlenül rosszul védett a mérkőzés alatt, a négy potyagól egyértelműen az ő lelkén száradt. Vizsgálatot indítottak az ügyben és kiderült, hogy Horváth a döntőmérkőzés előtti napon engedély nélkül eltávozott a gyár területéről. Sport béli inkorrektséget ugyan nem tudtak rábizonyítani, de a megmagyarázhatatlanul gyenge szereplése után kizárták a csapatból. És mivel több fegyelmi ügye is volt, elbocsátották a gyárból is. Minden veszni látszott, amikor a bajnokság végén egy gyalázatosan szomorú hír paradox módon itt, Diósgyőrben elhozta a boldogságot.

05

Az idei bajnokság tragikus szenzációja volt, hogy a magyar labdarúgás egyik legpatinásabb csapata, a Brüll Alfréd tulajdonában lévő Hungária június 26-án feloszlatta magát. Tette ezt azért, mert a zsidó csapatnak is hívott egyesület működését a második zsidótörvény lehetetlenné tette. A tulajdonos Brüll Alfréd, a vezetőség: Preiszman Lajos, Fodor Henrik lemondtak, és a közgyűlés úgy döntött a klub megszűnik.

Ez a szomorú hír hozta el a DiMÁVAG szerencséjét. A Hungária megszűnése és a tönkrement, pénzügyi csőd miatt feloszlott debreceni Bocskai miatt az idei évben a szokásosnál több csapat is elnyerte az elsőosztályú tagságot. A DiMÁVAG az MLSZ zöld asztalánál, mint az egyik csapat, mely az élvonalbeli létszámot feltölti. Mindegy is! Az elsőosztályba jutott a DiMÁVAG! Írjunk azokról, akik ezt a bravúrt végrehajtottak, elsőnek Bézler Károly alezredesről, a DiMÁVAG elnökéről, aki nem kevés pénzt és energiát fektetett a csapatba, Némethy Imre szakosztályelnökről, aki fáradhatatlan munkájával évek óta viszi előre a csapatot, Teleky Pál intézőről, aki a csapat lelke, Csapkay Károly vezetőedzőről, és nem utolsó sorban azokról a futballistákról, akik a következő szezontól már a legmagasabb osztályban játszhatnak: Halasi József, Felföldy Sándor, Bán Nándor, Kalocsay Géza, Csonka István, Bonyhay Bohus Lajos, Bartha Gyula, Mészáros István , Magyar László, Kertész József, Füzér János, Barna Sándor (volt FTC) és Fazekas Zoltán. Már erősítettek is a Nemzeti Bajnokságra. A 18 éves Turbéky István Perecesről jött (nem nagyon engedték), a vele egykorú Soós György, aki most érettségizett, Miskolcról.

Nagy a készülődés és fogadkozás Diósgyőrben. A DiMÁVAG labdarúgócsapata be akarja bizonyítani, hogy a feljutás nem egy adminisztratív szerencse volt, ennek a csapatnak valóban a legjobbak között a helye!

Az utaztató megjegyzése:

A Hungária 1940-ben kényszerűségből feloszlatta magát és csak 1945-ben alakult újjá. Számos név alatt futott a csapat történelme során, legismertebb az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre). Az 1945-ös újra induláskor már sajnos Brüll Alfréd nem élt. A zsidótörvények miatt Svájcba menekült. 1943-ban fals információk hatására, miszerint Magyarországon megszűntek a zsidóüldözések haza jött. Hazatérése után, 1944-ben a nyilasok elfogták és megölték!