1931
Demeter Géza Afrika-utazó, a bájos egzotikus hölgyek tisztelője
Miskolc, január 10.
Dudujka Pál cikke
Közel három évig kóborolt távoli egzotikus és veszélyes tájakon. Különösen Abesszíniában folytatott kalandos utazást, amelyről legújabb kötetében rendkívül élvezetes útibeszámolót olvashatunk. Az írás különlegessége, hogy gazdag fényképgyűjteményt csatolt írásához, amelyből számos buja afrikai szépség alakja tűnik fel.
Szeő-demeteri Demeter Géza – vagy ahogy a városban ismerik, Gézi – előkelő borsodi dzsentri család sarja. Atyafiságban áll a vármegye legelőkelőbb családjaival, a Bónisokkal, a Zsórykkal és másokkal. Édesapja törvényszéki táblabíró volt, Gézi azonban egy igazi világfi, a család fekete báránya. Fiatal fiúként csak azért nem csapták ki a református gimnáziumból, mert családja előkelő szerepet játszott az iskolát fenntartó egyház életében. Hogy fegyelmet tanuljon, katonai középiskolába küldték, majd elvégezte a Ludovikát és a világháborút aktív repülő főhadnagyként fejezte be. Ezután a repülő egyesület miskolci csoportjához, majd a híradó zászlóaljhoz került, de botrányai miatt mindenhonnan távoznia kellett, majd végül katonai bíróság elé citálták és állásától is megfosztották. Könnyelmű magatartása miatt családja rangjához méltó hivatalt nem kaphatott, így hát – miután házassága is tönkrement – fogta magát és 1924-ben nekivágott a nagyvilágnak, hogy aztán abesszíniai expedíciók tagjaként küldjön kalandjairól humoros és izgalmas útijegyzeteket. Írásait kezdetben a Pesti Hírlap közölte, majd két kötete is megjelent, 1928-ban a „Felfedező úton – Magyarzászló alatt” és a napokban a „Kalandos utazás Abesszíniában” címmel.
Utóbbi kötetének élményeit a Német Nílus – Rudolf-tó – Kaffa nevű expedíció ihlette, amelynél Max Grühl német tudós csapatához csatlakozott vadászként és felügyelőként. Céljuk Abesszínia feltárása volt, amely során megfigyeléseket, méréseket, gyűjtéseket végeztek, de filmfelvételeket is készítettek. A társaság tagja volt ugyanis afrikai vezetőjükön, Medzsiden és Grühl professzor fián, Waldemar Grühlön kívül Willly Kiermeyer, egy berlini filmgyár operatőre, aki már-már eszét vesztve kereste a veszélyesebbnél veszélyesebb helyzeteket, hogy mozigépével megörökíthesse orrszarvúk, oroszlánok és bivalyok leölését. Az egyik filmfelvétel kedvéért Demeter Gézának egy csónakból több vízilovat kellett lelőnie, nem kis kockázat árán. De az expedíció sikeréért más „bravúrokat” is produkálnia kellett, így Dzsimában az öreg Abud Dzsefar szultán kérésére egy négyszáz lépésre lévő legelésző tehenet lőtt ki.
Az idős szultán érdekes személyiség, húsz éve még ő maga is elutasította a fényképezést azzal, hogy Allah megtiltotta, hogy élő ember emberi alakot formázzon. Abud Dzsefar azóta azonban megenyhült, s miután Grühl antropológusként – teljes hozzá nem értő, de annál meggyőzőbb módon hamis – orvosi tanácsokkal látta el, maga üzent a tudósnak, hogy fotografálógépével keresse fel várában, mert feleségei nem hagynak néki békét, míg a tudós képet nem csinál róluk. A felkérés hallatán az expedíció tagjain nagy izgalom lett úrrá, hiszen a régi szokás szerint a szultán kivégeztette azokat, akik háremhölgyeit fátyol nélkül látták, vagy pedig a hölgy kapott selyemzsinórt, ha az illető nagyon előkelő idegen volt. Grühl azonban megúszta a látogatást és büntetlenül készített fotográfiákat a hárem tagjairól, sőt külön lemezre került Dzsima urának kedvenc felesége, az arab származású Fatime is.
A hölgyekről – és a szultánról – készített felvételek azért is voltak különlegesek, mert az ottani népek a fotómasina láttán varázslatra gyanakodnak. Attól féltek, hogy a fényképpel a gép kicsire másítja az embert, akit aztán elvisznek magukkal és eladják rabszolgának. Később sokakat meggyőztek ennek butaságáról és sok-sok fotográfia készült mindenféle bennszülöttről, uralkodókról, harcosokról és egyszerű falusiakról egyaránt. Demeter Gézi kötetében azonban hangsúlyosan sok afrikai hölgyet látni, kit illő öltözetben, kit mezítelen felsőtesttel. Ez azért is figyelemre méltó, mert Gézi írásában alig szentel figyelmet a szebbik nemnek, csupán azon helyzetüket ecseteli, miszerint ott a nők teljesen alárendeltek a férfiaknak, az úrnő és a rabszolganő között legfeljebb az a különbség, hogy bár látszólag az úrnő a háremszerű családi élet központja, egy szebb rabszolganő néha teljesen háttérbe szorítja a törvényes feleséget.
A fényképek terén annál nagyobb tisztelet érezhető az afrikai hölgyek iránt. Kiemelkedik mind közül a galla törzsfőnök unokája, a négy ökröt és háromszor tíz kecskét érő szépséges Ataffa. A törzsfőnök tisztelete jeléül ajándékul kínálta fel őt asszonyának, Gézi azonban – saját bevallása szerint – ellenállt a kísértésnek. Az öreg pedig nem mindennapi érveléssel támasztotta alá ajánlatát. Magyarázata szerint az európai ember okosabb száz gallánál is, de csak ha nem asszonyról van szó. A gallák asszonyai ugyanis nem háborgatják uraikat, segítik a férfiakat, nem szólnak bele dolgaikba és nem babonázzák meg őket; az európai asszonyok viszont mások, kezükben a férfiak gyerekké válnak és azt tesznek velük, ami éppen jól esik.
A jelek szerint Demeter Gézi nem fogadta meg a törzsfőnök tanácsát. Három éves, messzi és veszélyes tájakon folytatott kóborlása után hazatérve ismét megnősült. Hejőcsabán telepedett le és immár a miskolci Reggeli Hírlap szerkesztőségét erősíti. Bízunk benne, hogy ezután is oly élvezetes cikkekkel fog minket megörvendeztetni, mint amilyen könyvvel emlékezett meg afrikai útjáról.
Az utaztató megjegyzése:
Szeő-demeteri Demeter Géza 1898. május 17-én született Miskolcon, Demeter Ernő és Bódogh Erzsébet fia. 1921-ben Bárczay István kir. kamarás és Bihari Lujza leányát, Ludovika Izabella Katalint – közkeletűbb nevén Katót – vette nőül, akitől egy fia és egy leánya született. 1923 végén elhagyta feleségét, majd egy évvel később elváltak. 1924 és 1927 között Demeter abesszíniai kalandjai mellett térképészként, illetve ültetvényesként dolgozott Elő-Ázsiában, Kenyában és Szudánban is. Hazatérését követően Demeter Géza viszonylag konszolidált életet kezdett. A Reggeli Hírlapnál (utóbb Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap) lett újságíró, utóbb emellett tapolcai fürdőtitkár, de rendezte viszonyát volt feleségével is, akit 1927 nyarán újból nőül vett. 1935-ben ismét elvált, majd 1938-ban Tamásy Elvirával házasodott meg. 1939. július 20-tól 1944. április 15-i betiltásáig a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap főszerkesztője. A háború után, 1944. december 16-án a Demokrata Párt delegáltjaként a Miskolci Nemzeti Bizottság tagja lett. 1945. január 1-jén kinevezték az Ideiglenes Nemzetgyűlés titkárává. Ő szerkesztette a Magyar Közlöny címmel induló hivatalos lap első számát. Ezt követően 1947-ig bizonyosan nemzetgyűlési elnöki tanácsos, a nemzetgyűlés hivatalainak helyettes vezetője. Későbbi életére vonatkozóan kevés információval rendelkezünk. Bizonyos azonban, hogy Budapestre költözött, ahol felesége 1963-ban, ő maga nyugdíjas özvegyemberként 1971. június 12-én halt meg.