1884
Bosszú Újdiósgyőrben
Miskolc-Újdiósgyőr, november 15.
Peczérvölgyi Samu cikke
Még a múlt évben borzalmas gyilkosság tartotta lázban Újdiósgyőr lakosságát. Látszólag minden különösebb ok nélkül Haverla János január 8-án, fél 6 órakkor vadászfegyverrel az utcán lelőtte Repka János vasgyári munkást, és életveszélyesen megsebesítette Bayer Mihály hengermestert. A tettest órákon belül, még aznap este elfogták. Vajon mi vezetett ehhez a szörnyű tetthez, miért kellett meghalnia Repka Jánosnak és majdnem meghalnia Bayer Mihálynak? A tragikus ügy fintora, hogy az áldozatnak a konkrét esethez semmi köze nem volt, véletlenül került a cselekmény középpontjába. A halállal végződött lövöldözés célpontja Bayer Mihály hengermester volt.
Az előzmények nem olyan régre nyúltak vissza. Haverla János megbecsült, jól kereső hengerészként élt családjával Salgótarjánban. Az eset előtt félévvel ismerkedett meg Bayer Mihállyal, aki megjegyezte, hogy itt a vasgyárban neki is kellene egy ilyen jó szakmunkás. Rábeszélte Haverlát, hogy mondjon fel régi munkahelyén és családostól költözzön Diósgyőrbe. Ide érkezésük után, azonban Bayer meggondolta magát és nem vette fel a gyárba Haverlát. Több, mint egy hónapig munka és kereset nélkül, albérletekben kellett meghúzniuk magukat. Majd bő hónap múlva mégis felvételt nyert a vasgyárba, napi 1 forint munkabérért, amikor Salgótarjánban 3,50 forint volt az illetménye. Haverla vissza akarta könyörögni magát volt munkahelyére, de oda már nem mehetett. Ez az egész eljárás borzasztóan elkeserítette és felbőszítette. Állítólag elpanaszolta történetét Kodelka Rezső munkatársának. Kodelka azt javasolta, hogy az ügyet úgy lehet a legjobban elintézni, ha megöli Bayert és akkor ő lesz a hengermester.

Ekkor, mint hengermester megadja neki a kért fizetést. Azt ajánlotta, hogy mivel vadászik, otthon tart kétcsövű vadászpuskát, kölcsön adja, csak munka után jöjjön el érte. A megbeszélést tett követte, Haverla elment a puskáért és mivel ismerte Bayer milyen útvonalon szokott haza menni – lesben ált. Este fél hatkor meg is látta a hengermestert lámpással közeledni az úton és a vadászfegyverrel lelőtte, majd mivel nem terült el azonnal még egyszer rá lőtt, ami célt tévesztett és a mögötte haladó, épp véletlenül arra járó Repka Jánost találta el, aki pár méter menekülés után összeesett és a helyszínen meghalt. Tette elkövetése után Haverla bedobta a fegyvert Kodelka udvarára és hazament, ahol már a rendőrök várták.
Az ügy tárgyalásán azonban nemcsak a gyilkosság és a gyilkossági kísérlet volt számára terhelő, hanem tette súlyosságát fokozta, hogy Kodelkát is bele akarta rángatni a gyilkosságba. Kodelka vallomása szerint Haverla arra hivatkozott, hogy vadászni akar és ezért kérte kölcsön a puskát. Neki Bayerral soha semmi baja nem volt, évtizedek óta együtt dolgoznak. Ő nem mondott olyat, hogy ölje meg Bayert. Ha Bayer meghalt volna sem ő lenne a hengermester, egyébként is a hengermesternek nincs joga bárki bérét megállapítani, sőt munkaerőt felvennie sem. A súlyos sérüléséből felépült Bayer szerint több, mint egy hónapjába telt Havelrát bekönyörögnie a gyárba, a fizetését nem ő határozta meg. Haverla azt vallotta, hogy arra kérte Kodelkát, hogy kis madaraknak való söréttel töltse meg a puskát (ti. – vallomása szerint – csak fenékbe akarta puffantani Bayert, nem akarta megölni), de golyók voltak a fegyverben. Kodelka szerint ilyet tőle Haverla nem kért, egyébként is a puskában nagy vadak elejtésére alkalmas lőszerek voltak, mert ő ezekre vadászik. Az elhalálozott Repka Jánosnak semmi köze nem volt az ügyhöz, épp akkor ment haza, ugyanazon az útvonalon, szerencsétlenségére Bayer mögött. Haverla állította, hogy a második lövés véletlen volt, nem akart lőni csak elsült a fegyver. Ezt a szakértők megcáfolták és a bíróság a védekezését nem fogadta el.
A miskolci kir. Törvényszék ezért Haverla Jánost kötél általi halálra ítélte. Bayer Mihály részére 200 forint, a néhai Repka János kiskorú gyermekei, név szerint: Mária, Etel és Ilon részére 14 éves életkoruk elértéig külön-külön havonként 5-5 forint kártérítési összeget hagyott jóvá, amit az elítélt hagyatékából kell törleszteni.
Az utaztató megjegyzése:
Haverla büntetését másodfokon, jogerősen 15 évi fegyházra mérsékelték, az ügybe belekevert Kodelka Rezső Amerikába emigrált.