1970
Árpád, aki nem fogja be a száját
Miskolc, 1970. december 25.
Dudujka Pál cikke
Árpád sosem fogta be a száját. Ami a szívén, az a száján. Nem kertel, nem pusmog, nyíltan és hangosan kimondja a véleményét. Hol a bérét, hol a rendszert szidja, s rendre leültetik miatta. Immár harmadszor került bíróság elé a szája miatt. Most három év szabadságvesztéssel „jutalmazták” fennköltnek nem nevezhető kijelentései miatt.
Árpád negyven éves, de már sokadszor ismerkedik a börtön falaival. Első elítélése az akkor katonai szolgálatát töltő férfinak egy „kis szabálytalanságból” eredt, 1951-ben úgy döntött, hogy meglátogatja a testvérét, kimenője azonban nem volt, így a Szegedi Katonai Bíróság két év két hónap börtönre ítélte szökés bűntette címén. Szerencséjére az 1953-as amnesztia miatt nem kellett letöltenie a teljes büntetést, s közel tizenöt évig ezután nem is ütközött össze a hatóságokkal.
Árpád azonban megváltozott azóta. Sokszor iszik és akkor bíz nem bír magával. Nem verekszik, nem kötekszik, csak beszél, pontosabban ordít, így adván tudtára mindenkinek, mi nyomja szívét. Fő sérelme a bére. Segédmunkásként nem keres persze sokat, a legtöbben azért emiatt nem ültetik le magukat, ráadásul nem többször…
Árpád 1966. augusztus 20-án került először előzetes letartóztatásba izgatás gyanúja miatt, miután ittas állapotban tette szóvá bére alacsony mivoltát. A Pesti Központi Kerületi Bíróság hat hónap börtönre ítélte. Árpád fellebbezett, de nem kellett volna. A másodfokon eljáró Budapesti Fővárosi Bíróság büntetését 10 hónap börtönre emelte.

Árpád leülte, amit le kellett, majd visszatért az LKM-be, ahol azonban nehezebb fizikai munkakörbe osztották be. Ezt persze méltánytalannak tartotta. Nemtetszésének szabadulása után alig fél évvel, 1968 márciusában a Stadion étteremben töltött néhány órácska után hazaindulva, a perecesi őrháznál adott hangot. Adott hangot? Ordított. Keresetlen szavakkal korholta a rendszert, amely nyomdafestéket nem tűr, de – némi cenzúrával élve – igyekszünk idézni szavait: „A k…. isten b…. meg a kommunistákat, ne higgyetek ennek a rendszernek, mert hazudoznak, nyissátok ki a szemeteket! Sz… kommunisták, ……………………….. [ezt még részleteiben cenzúrázva sem merjük közölni], ez nem kommunizmus, ez sz… Ennek köszönhetem, hogy nem érvényesülhetek. K…. kommunisták, b…. meg, ébredjetek fel, nem veszitek észre, hogy a k… kommunisták mit csinálnak!” Hát tudták a kommunisták, mit csinálnak és nem örültek a nem várt kritikának. A miskolci járásbíróság 1968-ban nagyobb nyilvánosság előtt elkövetett izgatásért egy év szabadságvesztésre ítélte. Árpád fellebbezett, de ez ismét hibának bizonyult: a miskolci megyei bíróság fél évvel megtoldva büntetését másfél év börtönre ítélte. Árpád leülte, amit le kellett, de most sem tanult.

Két hónappal szabadulása után, 1970 szeptemberében ismét „eljárt a szája”. Ezúttal a miskolci 112-es számú italboltban töltötte fel magát energiával, majd elindult dolgozni, de útközben ismét haragosan adta a világ tudtára fájdalmát: „Piszkos kommunizmus, rohadt kommunizmus, én nem leszek kommunista!” – harsogta, majd megerősítésként folytatta: „Retkes, mocskos kommunizmus, mocskos kommunisták, kib…. kommunisták … az anyátok k…. istenét, mocskos kommunisták!” És így tovább…
Az esetnek bő egy tucat ember volt fültanúja, s egyikük előzékeny tájékoztatása után a rendőrjárőrök gyorsan autójukba invitálták Árpádot. A férfi ismét előzetesbe került, s immár negyedik alkalommal találta magát a bíróság előtt. A miskolci járásbíróság ezúttal két év négy hónap börtönre ítélte nagyobb nyilvánosság előtt elkövetett izgatás bűntette miatt. A bíróság kikötötte: a szabadságvesztést szigorított börtönben kell végrehajtani és az elítélt feltételes szabadságra nem bocsátható. Árpád fellebbezett, de most sem kellett volna. A másodfokon eljáró Miskolci Megyei Bíróság tegnap büntetését három év börtönre emelte.

Tanulhatna már végre Árpád. Ne szidja a bérét, ne szidja a rendszert, ne szidja a kommunistákat, mert azok nem bocsátanak meg neki. És persze ne fellebbezzen, mert az számára csak további hosszú hónapokat jelenthet a börtönben.
Az utaztató megjegyzése:
Árpádot később legalább egy alkalommal még bebörtönözték „államellenes” tevékenység miatt, 1978-ban „Alföldi” fedőnevű fogdaügynök jelentett róla (https://pestisracok.hu/1972-marciusa-az-antikommunista-egyetemista-letoltendot-kapott-a-maoista-ellentunteto-demszky-vegul-fopolgarmester-lett/). Később életútjára vonatkozóan nem rendelkezünk információval.