1919
A miskolci cipész és csizmadia iparosok a Néptanácshoz
Miskolc, március 4.
Peczérvölgyi Samu cikke
Tegnap a miskolci cipészek és csizmadia mesterek szociáldemokrata szakosztálya hosszú tanácskozást tartott a kisipari ágazatuk problémáiról. Égetően fontos volt a megbeszélés, hisz ezekben az ínséges időkben, a maximalizált termékek piacán, az árdrágítók és uzsorások paradicsomában épp a cipészek az egyik céltáblája a társadalom haragjának. A lábbelik ma sajnos szinte megfizethetetlenül drágák, de a csizma, utcai cipő, vagy egy alkalmi női cipő elengedhetetlen része életünknek. Malcsitzky Lajos ügyvezető elnök, Szalay Károly társelnök vezetésével lezajlott tanácskozás fő feladatának gondolta, hogy tisztázza a cipészek és csizmadiák helyzetét és ezt a nagyközönség elé is tárja. Ezért a következő határozatott hozták:
A népkormány által 1919. XII. szám alatt kibocsátott uzsora elleni rendeletet tudomásul vesszük és minden igyekezetünk oda fog irányulni, hogy az iparunkban dühöngő uzsorát letörjük. Fenti határozatunknak annál is készséggel teszünk eleget, mert a háború kezdete óta minket támadott a közönség, a sajtó és minket büntetett a hatóság. Holott mi az uzsorának csak az életösztön által rákényszerített közvetítői vagyunk. Örömmel vesszük a rendeletet azért is, mert reményünk van rá, hogy végre megszabadulunk a ránk szórt vádaktól és a munkánk közben felmerülő azon gondolattól, hogy a mások bűneiért bennünket büntetnek meg, mint a lánckereskedelem utolsó láncszemét és az igazi bűnös tisztán, fehéren elmenekül. Hogy elhatározásunkat becsületesen végrehajthassuk, ehhez a Néptanács hathatós támogatását kérjük.
1. A maximált lábbeli elkészítéséhez maximált anyag szükséges, enélkül a legjobb akarat mellett sem érhetünk célt.
2. Minden az élet fenntartásához szükséges cikkek árának megszabályozását, mert megdöbbenve tapasztaljuk, hogy még a város által intézett, illetve árusított élelmicikkek ára is a forradalom alatt nagymértékben emelkedett, pedig ezen áremelkedés bennünket is oly érzékenyen sújt, mint bármely más munkást, akinek nincs módjában ezen cikkeket beraktározni.
3. Szükségesnek látjuk, hogy a hatóság szigorú felügyeletet gyakoroljon a cipőkereskedők felett, mert 300 lábbeli készítő állítja azt, hogy ma már nincs olyan cipőüzlet Miskolcon, ahol a megszabott áron cipőt lehetne kapni. Nem akarunk ezzel kárt tenni senkinek, de nem tartjuk megengedhetőnek, hogy akkor, amikor mi az uzsora letörésére szervezkedünk, ugyanakkor a cipőkereskedőket a hatóság figyelmen kívül hagyja. Egyetlen módot találunk arra, hogy magunkról az uzsora gyanúját elhárítsuk; ha a megrendelő maga veszi meg az anyagot és mi a csatolt árszabály szerint elkészítjük, addig az ideig, míg a szabadkereskedelem meg nem indul. Tisztelt Néptanács, mi iparosok vagyunk, akik nem kereskedői agyafúrt cselekedetekkel keressük mindennapi kenyerünket, hanem helyhez kötött nehéz munkával, hogy maximális áron anyagot nem kapunk, az nem a mi bűnünk, más bűneiért büntetést eltűrni hajlandók nem vagyunk. Ha a tisztelt Néptanács segíteni nem fog, csak büntetni, úgy az eredmény előre látható. Vagy a lábbeli kisipar végpusztulása vagy pedig tőlünk távol álló egyének által, a kedvező alkalmat felhasználva, az eddiginél még nagyobb fokon titokban űzött uzsora.