1936

A miskolci Abesszínia

Miskolc, július 17.

A Borsod-Miskolczi Est sem mehet el városunkban mára tűrhetetlenné vált lakhatási viszonyok mellett. Természetesen ez a gond a legszegényebbeket, a legelesettebbeket sújtja, annál is inkább égető kérdés a városra és a város társadalmára nézve. A város vezetése és a módosabb többség szégyene az az állapot, melybe családok tömegei kerültek városunkban. A probléma nem újkeletű. Miskolcon már nagyon régóta a legszegényebb rétegek, lakhatási, egészségügyi helyzete már-már tragikussá vált. Miskolc XX. századi robbanásszerű fejlődése, nemcsak gazdaságilag-kereskedelmileg feltűnő, hanem a város lélekszáma is jelentősen növekedett. A vidékről munka, megélhetés reményében beköltözők, illetve a városban különböző okok miatt kilakoltatottak fedél híján az Avason, a város peremén elhelyezkedő odukban, barlangokban éltek és élnek. Bár az avasi barlanglakások története sokkal régebbre nyúlik vissza, de az ilyen tömegű, szegénység vezette telepek létrejötte a századfordulótól datálható. Az utóbbi években, több mint 2000 ember lakik embertelen körülmények között a városban. A népnyelv miskolci Abesszíniának nevezte el a nyomornegyedeket. Leghíresebb közülük az Avas oldalában elhelyezkedő Danyivölgy. Csak itt több mint 300 család él barlangokban, domboldalból kivájt lyukakban. Sajnos a probléma olyan nagy, hogy országos hírre is szert tett. A Népszava hasábjain Berreg Andor már évekkel ezelőtt cikkezett erről: „(Miskolc, Kr. sz. után 1930.) Meg kell határoznom pontosan az időt, mert ha elfelejteném fölrakni a dátumot, úgy az olvasó jogosan híhetné, hogy Krisztus születése előtt 1930 évvel és joggal kérdezhetné: nem valami ismeretlen, még az őskorban élő írástudó és fényképész küldte-e be ezeket az adatokat a szerkesztőségbe és talán csak a posta kézbesítette egy kissé elkésve, 3-4000 évvel később. Nem az őskorból valók ezek az adatok. Kr. u. 1930-ból, a keresztény nemzeti megújhodás tízedik esztendejéből valók. A fölvételek tárgyai Miskolcon, az Avas-hegyen láthatók. Azonban, nehogy azokra az ásatásokra gondoljunk, amelyeket az elmúlt években az ősemberek után az Avason végeztek. Nem őskori leletekre bukkantunk. (Arra inkább fölfigyelne az egész tudományos világ.) Nem kellett kiásni ezeket a barlangokat. Nem ősatyáink csontvázai fehérlenek a sötét barlangok mélyén, hanem a huszadik század kitaszított nyomorultjai fetrengenek kiaszott szervezettel a hegyoldalba vágott, két négyzetméternyi lyukakban. Nem ősemberek tanyáztak ezekben az üregekben, ahonnan mindennapi táplálékuk megszerzésére az erdőbe indultak és ahová prédájukkal visszatérhettek és lakmározhattak. Sokgyermekes családapák laknak itt, akik hiába indulnak el napról-napra kenyérért, a városba, üres kézzel térnek vissza és dobják le éjszakára meggyötört testüket a nedvességtől megpuhult földre. Miskolc szégyenfoltja ez: a Danyivölgy.”

Sajnos Danyivölgy nem az egyetlen a városban. Idővel kialakult a „pipisdombi” nyomornegyed és a Bábonyibércen, gúnyosan csak „Honfoglaló telepnek” hívott városrész is, ahol sárból vert odukban laknak az emberek. A város nem igazán tudott mit kezdeni a helyzettel. Az 1920-as években Hodobay Sándor polgármester, Mikszáth Kálmán főispánnal közösen átfogó rendezést akart a nyomornegyedek felszámolása ügyében, a Vay-úti barakklakásokban akarta elhelyezni a szegénynegyed lakóit, de pénz híján ekkor még nem lett ebből semmi. Később a miskolci nyomortelepek sorsa, más borsodi (Mezőkövesd, Tibolddaróc) telepek ügyével együtt már a kormányzatig elért. Mostanra eljutottunk odáig, hogy Halmay Béla polgármester, Borbély-Maczky Emil főispán, Kozma Miklós belügyminiszterrel több alkalommal is bejárták a nyomortelepeket. Elképesztő állapotokat láttak: 2-3 négyzetméteres üregekben, hatan-nyolcan laknak disznók, tyúkok között, orrfacsaró bűz mindenhol, majd mindenki tbc-s, ahogy fogalmaztak: „a számozott pokolban” voltunk. Halmay Béla polgármester kormányzati segítség ígéretével a város közgyűlésével elfogadtatta a felszámolás, kitelepítés, új lakáshoz juttatás és a pincék betömésének programját. Reméljük, ez a program sikerrel jár majd és Miskolc levetheti magáról ezt a társadalmi, szociális szégyenfoltot.

Az utaztató megjegyzése:

Miskolc sokat tett a probléma felszámolásáért. Diósgyőrben 1936-ban épült fel, Magyarországon első ilyen jellegű intézményként a miskolci járási szegényház, mely jelentős pillérje volt a városi szociális gondoskodásnak. Ennek ellenére a miskolci Abesszínia története az 1936-os programmal nem ért véget, hisz a II. világháború éveiben folyamatosan települtek a barlanglakásokba, sőt még az 1960-as években is lakták azokat.