1930

A bohém báró halála

Miskolc, július 15.

Dudujka Pál cikke

Újabb élő sportlegendával szegényebb a város. Elhunyt báró Wardener Iván, egykori magasugró bajnok, aki bár sportága egyik legfőbb reménysége volt, duhajkodásra hajlamos életmódja megakadályozta abban, hogy nemzetközi porondon is bizonyítsa tehetségét.

Wardener Iván 1889. december 1-jén született Marosújváron, egy elszegényedett birodalmi bárói családban. Még gyermekként került a Felvidékre, iskoláit az eperjesi katolikus gimnáziumban fejezte be. Már tizenévesként felfigyeltek sporttehetségre, s Iván csak úgy habzsolta a különböző sportágakat. Füveslabdázás, távolugrás helyből, rúdugrás, gerelyvetés, diszkoszdobás – szinte mindegyiknél szép eredményeket ért el a versenyeken. Egyetlen sportágban különlegesnek bizonyult. Magasugróként hamar kiemelkedett társai közül, s ifjúsági, majd felnőtt országos versenyeken bizonyította képességeit. Úgy tartották, hogy a maga idejében ő volt a legruganyosabb ugró a világon, s bár ez minden bizonnyal költői túlzás, tény, hogy számos meglepetést okozott mind hazai, mind nemzetközi versenyeken. Az eperjesi sportegylet, majd a fővárosi MTK színeiben induló báró Wardener sorra aratta a győzelmeket. 1909-ben 185 centiméterrel megdöntötte az országos rekordot, de a legyőzött bajnok, Vadon Géza óvást emelt azzal az indokkal, hogy a bárófiú még középiskolás, így nem indulhatott volna a versenyen. Végül Wardener első helyezését elvették, s még rekordját sem hitelesítették, de ez Iván kedvét egyáltalán nem szegte. Az eseten csak vidáman nevető fiatalember két évvel később immár 190 centiméteres ugrással állított fel új országos rekordot. Alig néhány év alatt négy magyar, két cseh és egy osztrák bajnokság dicsősége fűződött a nevéhez.

wardener a versenyek előtt
Wardener Iván a verseny előtt

Báró Wardener Iván teljesítménye azonban nem volt állandó. Nem egyszer előfordult, hogy a versenyeken még a saját rekordját sem közelítette meg. Nyílt titok volt, mily ok lappangott a háttérben: a végtelenül kedves, jókedélyű és lebilincselő modorú fiatalember nem vetette meg az alkoholt. A társai által viccesen csak „bolond bárónak” titulált Iván gyakran másnaposan, de talán inkább aznaposan, vagy ittasan jelent meg a versenyeken, s ez meglátszott az eredményein. Kedvét azonban ez sem szegte, mint ahogy igazából semmi sem. Tudniillik a báró úrfi nem csak a csapat legnagyobb reménysége, de legszegényebb tagja is volt. Ő azonban a nincstelenségét vidám méltósággal és elegánsan viselte. Az állandóan szmokingban vagy frakkban járó fiatalembert az egyik alkalommal azzal vonta kérdőre társa, hogy „Azért ez már fölvágás, Iván, hogy nappal is estélyiben jársz.” A válasz azonban mindenkit megdöbbentett: „Mit csináljak öregem? Csak ez a két, félig-meddig viselhető öltönyöm van. Ennyi maradt az ősi vagyonból.” A hányattatott sorsú fiatalemberen egyszer egy sporttársa kívánta álláshoz juttatni, ezért megkérdezte, hogy mihez ért? Wardener jellegzetesen szomorkás mosolyával, finom öngúnnyal azonban csak annyit válaszolt: „Semmihez – de ahhoz perfektül!”

wardener és a felhők

Az 1910-es években a legjobb magasugróként tartották számon, így nem volt kérdéses, hogy ki képviseli az országot e sportágban az 1912-es stockholmi olimpián. A „részeges bárónak” sokan drukkoltak, de sokan aggódtak is miatta. Amikor az olimpiára induló vonat kigördült a pályaudvarról, a búcsúztatásra kivonult vezetők utolsó figyelmeztetése az volt: „Vigyázzatok a báróra!” Kezdetben úgy tűnt, Wardener hozza a formáját. Az egyik nap – kissé kapatosan – kisétált az amerikaiak edzésére, nézegette őket, majd egyszer csak gondolt egyet, és úgy, ahogy volt, szmokingban, kemény ingben és lakkcipőben pár lépéses könnyed rohammal, merő mókából átugrotta a mércét. A külföldi versenyzők és szakemberek ámuldoztak, a riporterek pedig azzal rohantak sürgönyözni haza, hogy a magasugró olimpiai bajnokságnak új, nagy favoritja támadt a magyar bajnok személyében. A remény azonban nem vált valóra. Bár a selejtezőn még könnyen átugrotta a 183 centis kísérleti magasságot, a döntőben 180 centinél nem jutott tovább és mindössze a nyolcadik helyen végzett. Bár később sokan azt hányták a szemére, hogy a versenyig számos éjszakát töltött léha szórakozással, ő maga épp az ital hiányára, illetve az edzéseket vezető Gerentsér Lászlóra panaszkodott: „Egy pohár bort sem engedett innom ebédre a Laci bácsi! Ezért nem ment az ugrás délután!”

Bárhogy is történt, egy egész ország érezte úgy, hogy báró Wardener Iván csődöt mondott az olimpián. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bár dobogós helyezésre valóban volt esélye, győzelemre kevésbé, miután az aranyérmes amerikai Alma Richards 193, az ezüstérmes német Hans Liesche 191 centis ugrásával Wardener egyéni rekordjánál is jobban teljesített.

Az ifjú báró ezután még néhány évig versenyzett, sportkarrierjének a világháború kitörése vetett véget. 1920-ban aztán családjával együtt Miskolcra költözött és adóellenőrként kereste kenyerét. Természetesen az italt ezután sem vetette meg, s a rossz nyelvek szerint alkoholmegvonás (delirium tremens) okozta halálát. A pontos okot mi magunk sem tudjuk, gyászjelentése szerint „rövid, de kínos szenvedéssel” távozott el e világból, a hivatalos orvosi szakvélemény szerint pedig az Erzsébet kórházban bekövetkező halálát vérmérgezés okozta.

Az egykori bajnok, a bohém báró, a mindenki által kedvelt rokonszenves, közvetlen figura tehát elment. Az ország egykori legjobb magasugrója harminckilenc éves volt csupán.