1924
A betörő és a primadonna
Miskolc, augusztus 15.
Peczérvölgyi Samu cikke
Borzasztó ez a közbiztonság! Betörés követ betörést. A rendőrség meg csak fut a tettesek után. Az utóbbi időkben annyira elszaporodtak az ilyen jellegű bűncselekmények, hogy senki sem érezheti magát biztonságban. Tegnapelőtt is betöréshez riasztották a rendőrséget. A kárt szenvedett viszont nem volt akárki! Késő este volt már, mikor csörgött a telefon a miskolci rendőrségen és zaklatott hangon maga Rácz Ada, a Miskolci Nemzeti Színház üdvöskéje, országosan ismert és elismert szubrettje szólt a telefonba. Jöjjenek gyorsan betörő járt nálam.
A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a művésznő lakására és a nyomok biztosítása közben ki is hallgatta a sértettet. Azonban ez a betörés kicsit más volt, mint a megszokott. Rácz Ada elmeséléséből kiderült, hogy aznap este is játszott a színházban. Hét órakkor kezdődött az előadás és a darab vége után, a kollégákkal történt kis csevej végeztével, fél tizenkettő felé ért haza. Egyből gyanús volt neki, hogy apró fény (mint kiderült zseblámpa fénye) szűrődött ki a küszöb alatt és, hogy nem volt kulcsra zárva a bejárati ajtó. Rácz Ada ekkor borzasztóan megijedt! Volt is rá oka, hisz nemrég a „Szépasszony kocsisa” című darabhoz Bécsben varratott magának több kosztümöt és estélyit, amiket előszeretettel viselt a hétköznapokon is. Mint, ahogy a lapok is írták „csupa selyem, bársony, habkönnyűség, finom súlytalanság ezek a ruhák”. A pletykák szerint ezek a toalettek közel hárommillióba kerültek. A párizsi modellek másai nagy feltűnést keltettek a miskolci korzón, és sokan irigyelték miattuk a primadonnát.
A ruháim! – futott át a művésznő fején és berontott a lakásába. Balsejtelme igaznak bizonyult. Egy sötét ruhába öltözött fiatalember lámpával a kezében matatott épp a gardróbszekrényében. Rácz Ada elbeszélése szerint nem volt rajta símaszk és ahogy a félhomályban megtudta állapítani viszonylag jó képű betörőről volt szó. A primadonna nem véletlenül országosan híres színművészünk. Bármit el tud játszani, még a harcos amazont is!
Odarohant a szekrénye elé és „nem adom a ruháimat” felkiáltással, ellentmondást nem tűrően állt a betörővel szemben. (Hogy mennyire kiváló színészünk e bájos teremtés jól példázza, hogy néhány hónapja a budapesti „Szieszta” szanatóriumba vonult be az utóbbi hónapok fáradalmait kipihenni. Itt javarészt elmebeteg hölgyek és urak kezelését folytatták. Az ott töltött idő alatt Rácz Ada olyan sikeresen játszotta el, hogy ő is bolond, hogy az ott tartózkodók félni kezdtek tőle.) A betörő meghőkölt a határozott fellépéstől, s revolvert rántott. Rácz Ada farkasszemet nézett vele amikor a betörő egyrészt felismerhette, másrészt a tekintete annyira megigézte, hogy lemondott a kosztümökről. Kínos helyzetét azonban mégsem akarta úgy hagyni. Hirtelen magához vonta a primadonnát és megcsókolta. Aztán elfutott…
Rácz Ada elmondása szerint semmi sem hiányzott a lakásból és mivel a betörő tolvajkulcsot használt a bejárati ajtóban sem esett semmi kár, azért a rendőrség megkezdte a nyomozást az éjszakai látogató kézre kerítésére.
Rácz Ada másnap zaklatottan ült a színház társalgójában. Kollégái próbálták nyugtatni.
– Mit búsulsz? Hála Istennek nem történt semmi baj és még a ruhák is megvannak – mondták.
– Nem ez az én gondom – felelte a művésznő.
Hát mi? – kérdezték.
– Egyszer tör be hozzám valaki – felelte Rácz Ada, – az is olyan ostoba, hogy elszomorító.
– Ostoba?
– Persze, hogy az! Összesen egyetlenegy csókot lopott tőlem. Hát nem ostoba?