1952
A BÁNYÁSZ élete
Termelj ma többet, mint tegnap!
Alberttelep, március 15.
Peczérvölgyi Samu cikke
Tízezer forintos Kossuth-díjat kapott a bánya- és energiaipar terén kifejtett munkásságáért Loy Árpád, az alberttelepi szénbánya sztahanovista frontmestere, a széntermelési eredmények állandó fokozásával kapcsolatos mozgalom elindításáért, a mozgalom kiszélesítésében szerzett érdemeiért, valamint kimagasló termelési eredményeiért”
Egy tartalmas, felfelé ívelő karrier és élet kitüntetése volt ez a díj. Loy Árpád, a sztahanovista, az élmunkás jutalma. Pedig ez a sors javarészt lemondásokkal, küszködésekkel teli élet volt. Loy Árpád 1906-ban született Kercseden. A család nem sokkal később az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb ipari telepére, a petrozsényi-medencében található Zsil-Völgyébe költözött, apja, mint bányász ott talált munkát. A 10 éves Árpád szemtanúja volt az 1916-os nagy bányász sztrájkoknak, amikor a karhatalom megfélemlítés gyanánt sorba állította a tüntetőket és minden tizedik ember megjelölt, hogy lelövi, ha nem veszik fel a munkát. Természetesen sortűz lett a vége, bár a csendőrök csak vaktölténnyel lövöldöztek, senki sem sérült meg. Bár egy ember igen, s ez a 10 éves Loy Árpád volt! Tudniillik rémületében egy fára kapaszkodott fel és a lövöldözéskor annyira megijedt, hogy le esett róla. Szerencsére lábai lehorzsolásán és nadrágjának elszakadásán kívül komolyabb baja nem történt. A nagyobb tragédia 1919-ben érte a családot. Meghalt Loy Árpád apja és öt kisebb testvére miatt – legidősebb lévén – hirtelen családfenntartó lett.
Abba kellett hagynia az iskolát (öt elemit végzett) és palaválogatóként kezdett dolgozni Vulkán településen, a Felsőzsilvölgyi Kőszénbányában (Rotter-bánya). Az örömtelen élet egyhangú szürkeség, a mindennapok egyformasága fogta körül Loy Árpádot. A palaválogatóból lakatos, majd bányász lett, a gyerekből férfi, a férfiból családapa, de ez inkább emlékeztette eredménytelen körforgásra, mint értelmes, okos haladásra. 1942-ben áttelepítették őket Magyarországra és megyénkben, Alberttelepen vállalt munkát. Besorozták és 18 hónapig semmit sem tudott róla családja. Csont soványan tért haza nélkülöző övéihez és elhatározta, hogy ebből az életből elég és…. – belépett a kommunista pártba! 1942-től az Alberttelepi szénbányák szervezője és tanítója lett. 1949-ben, már természetesen a napsugaras jövőt építő társadalmunk idején ismerkedett meg a frontfejtés szovjet módszereivel. Egy világ tárult fel előtte és a Nagy Októberi Forradalom 32. évfordulóján sógorával, André elvtárssal megindította a versenyt Alberttelepen. Ott volt a frontokon, vitatkozott a kételkedőkkel, segített a gyöngébbeknek, megesett, hogy egyhuzamban három napot töltött a tárnában. Veszekedett és korholt, bíztatott és dicsért. Részeges, duhaj legényekből nevelt élmunkásokat. A verseny folyamán Alberttelep 128 százalékot ért el. Élüzem lett!
Ami ezután következett érthetetlen volt és fájdalmas. Javaslatai sorra elbuktak, az aknába beszivárgott a víz, az emberek elkedvetlenedtek és szerte széledtek. A bánya eredménye 63 százalékra hullott vissza. Alberttelep elvesztette a vándorzászlót. Ő eleinte vitatkozott, kérlelt és szitkozódott, később belefásult, elcsüggedt. A főnökség jobban tudja, adta meg magát, én csak egyszerű bányász vagyok, mit tudok én az öt elemimmel? A lejtmenetet csak fokozta, hogy mérgében egyszer csak egy hanyagul letett támfát két kezével szakított ki a földből. Ezért hónapokig táppénzen volt, mert kiszakadt a hasfala. Mire újra felvette a munkát morózus, mogorva, sértődött ember lett, aki nem volt hajlandó a frontban dolgozni, beállt egyszerű munkásnak az elővájásba. Egy év telt el így. Az üzem néha már a 40 százalékot sem érte el. A vezetőség és a párt felszólítására azután mégis újra elfoglalta helyét a fronton. A budapesti bányászkonferencián Alberttelep küldötteként az egész ország színe előtt restelkedett, hiába kapacitálták, az utolsó padba ült. A gondok, a bukás réme Loy Árpád idegrendszerére is kihatott. Éjszakákon át töprengett, mit tett rosszul? Mit csináljon másképp? Az egyik átvirrasztott, áttöprengett éjszaka után a hajnali vonattal bejött Miskolcra és bekopogtatott a megyei pártbizottság ajtaján!
Még aznap délután röpgyűlésre hívta össze csapatát. – Elvtársak! Emlékeztek még a vándorzászlóra? Hogy emlegették Alberttelepet! Dicsőség volt akkoriban itt dolgozni! És mivé lettünk? Utolsókká. Mert egyik nap úgy telik, mint a másik! Hát így akartok ti élni, elvtársak, nem akartok ti többet, mindig többet? Mert én akarok! És azt mondom: termeljünk ma többet, mint tegnap! Legyen ez a jelszavunk! Délutánra az egész bánya ezt a jelmondatot skandálta. Termelj ma többet, mint tegnap! Több szenet, több kenyeret, több boldogságot. Két napra rá Loy Árpád felhívása megjelent a sajtóban.
Héttel később, csatlakoztak a szuhavölgyi bányák. Egy hónap sem telt el és a jelmondatot magukévá tették a vasasok, textilesek, bőripariak, katonák és diákok. Alberttelep elérte a 660, 700, 750, 800 és 882 csillét. Loy Árpád március kilencedikén sztahanovista lett, tizennegyedikén pedig táviratilag felrendelték Budapestre, hogy átvegye a Kossuth-díjat. A díjátadón oda lépett hozzá Rákosi elvtárs, és azt mondta: „Tudja-e Loy elvtárs, hogy mi gyakran emlegetjük a bányászokat? Sok szénre van szükségünk.” Ő felvetette a fejét és bólintott. – Meglesz, Rákosi elvtárs! – Csak ennyit mondott. Alberttelep most a nyolc óra alatt ezer csille szénért harcol. Loy Árpád kezet fogott Rákosi elvtárssal. Ez fogadalom! Ez kötelezettség!
