1944
70 éves a tivornyázó Imre herceg
Miskolc, március 19.
Dudujka Pál cikke
Miskolc város egyetlen „hercegét”, homrogdi Lichtenstein Imrét 70 éves születésnapja alkalmából köszöntötték a tiszáninneni lovasegylet közgyűlésén, majd az ünneplés a Koronában folytatódott Miskolc társaséletének színe-java részvételével. „Imre herceg” színes egyénisége szinte már hozzátartozik a város képéhez, bár ennek sokan nem örülnek.
Miskolc városának egyetlen herceg olyan amilyen, nem igazi és vérbeli, de a miénk. A város apraja-nagyja, pincérek, hordárok, kurvák és utcagyerekek egyaránt így nevezik: Imre herceg. Nincs ebben egy csipetnyi gúny sem, az emberek többsége valóban hercegnek gondolja. A főispán, Lichtenstien László bátyja azonban korántsem herceg, bár az éjszakai életben valóban gáláns főúr.
Úgy tartják, az előkelő Lichtenstein famíliának két fiúgyermeke van: László és Imre, akik közül a családi tanács döntése alapján László földbirtokos és politikus, míg bátyja, Imre katonatiszt lett. Az igazság azonban az, hogy öten voltak fiúk. Apjuk, Lichtenstein József országgyűlési képviselőnek az első házasságából született egy József nevű fia, de róla Miskolcon alig tud valaki. Aztán ott volt Gyula, aki alig 21 évesen még 1909-ben hosszú szenvedés után megtért teremtőjéhez. Végül pedig ott van Pál, aki katona pályára lépvén előbb a várost, majd családnevét is elhagyta és Homrogdy Pál néven vitt fényes pályát, míg végül altábornagyként nyugalmazták.
Hercegünk, Imrénk ugyancsak a honvédség kötelékében találta meg számítását. 1894-ben lett dzsidás hadnagy, aztán 1900-ban főhadnagy. 1914-ben koronás ezüst érdemkeresztet kapott. A nagy háborúban a soproni huszárezred főhadnagyként számos hőstettet vitt véghez, aztán történt valami és Imre herceget 1921-ben végleg nyugállományba helyezték.
A szóbeszéd szerint – amit kocsmai és kávéházi beszélgetések során maga az érintett is többször igaznak mondott – azért került erre sor, mert egyszer összetévesztették a lichtensteini herceggel és ebből nagy botrány keveredett. Így aztán Imre távozott a katonaságtól, viszont egy életre rajta ragadt hercegi címe, s oly sokan és oly sokszor hívták már őt ekként, hogy a köznép valóban kicsiny városunk legmagasabb rangú előkelőségeként tekint reá.
Imre herceg katonaságtól való távozása után sosem választott magának igazi állást. Nyugalmazott katonatisztként és egy igen jómódú miskolci nemesi család sarjaként nem is volt erre szüksége, anélkül is jólétben tengetheti életét. Hasznos így is a társadalom számára, több mint két évtizede a Tiszáninneni Lótenyésztő és Lovasegylet versenyeinek startere és legagilisabb szervezője, 1929 óta pedig igazgatója. A magyar lovassport terén kifejtett kiváló és eredményes teljesítményének köszönhette, hogy nyugalmazott katonatisztként előléptették századossá, 1936-ban pedig Horthy Miklós kormányzó úr Signum Laudis kitüntetéssel jutalmazta.
Imre herceg azonban nem csak a lovassport szolgálatáról ismert, de a miskolci éjszakai élet egyik meghatározó alakja is. Arról nevezetes, hogy úgy utazik bricskájával, hogy még a gyeplőt sem fogja. A ló már pontosan ismeri az útvonalat, s viszi gazdáját egyik kocsmától a másikig. Nem kell a ló teljesítményén ámuldozni, Imre herceg mindig is híres volt kiválóan felkészített lovairól. Még a húszas években Muki nevű lovával hencegett, aki behunyt szemmel is odatalált a téglagyárakhoz és gazdája állítása szerint olyan okos volt, hogy csak annyiban különbözött az emberektől, hogy nem volt pénze. – Mert ha volna, Muki bizonyosan még bort is tudna rendelni. – állította a herceg.
Imre herceg azonban Miskolc társasági életének felső körével szemben az alantasabb kocsmák és kávéházak látogatója, a Koronát amennyire teheti, kerüli, nem akar találkozni a megyei urakkal, főként nem testvérbátyjával, a város volt főispánjával, Lichtenstein Lászlóval. Imre herceg fogata inkább Kohn Gábor bor-, sör- és pálinka kimérése előtt időzik, de ellátogat a Grand söntéséhez vagy a Pannónia bejáratához is. A patkó csattogását halló pincérek nyomban elébe járulnak, hogy a mázsás súlyú herceg segítségére legyenek a leszállásnál. Nem tiszteletből, inkább megszokásból teszik. Az igencsak túlsúlyos, bíbor arcú volt dzsidás főhadnagy rendetlen és pecsétes ruhájával már semmi előkelőséget nem mutat.. A folyton italozó Imre herceg, aki esténként már motyogva is nehezen beszél, éjszakánként leginkább avval szerez magának tiszteletet, hogy pincéreket, zenészeket és mindenféle kóbor elemet hív meg italra. Társaságát aztán régi történeteivel szórakoztatja, majd feláll, bricskájával arrébb zötyög, majd a következő kocsmában szertartásosan kezdi előről a „menetrendet”.
Imre herceg teszi mindezt 70 évesen, ami valljuk be önmagában is teljesítmény. A jó Isten áldja meg születésnapja alkalmából!